Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénteken döntenek Zuschlag titkárának előzetes letartoztatásáról

Pénteken délután dönt a Szegedi Városi Bíróság Lados István - Zuschlag János személyi titkára - előzetes letartoztatásának ügyében - tájékoztatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese csütörtökön az MTI-t.


Dátum: 2007-09-27 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:03:09.391370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a szerdán őrizetbe vett Lados István gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta - közölte a bíróság szóvivője. Az előzetes letartóztatás tárgyában döntő nyomozási bírói ülés, amely nem nyilvános, pénteken délután lesz a Szegedi Városi Bíróságon - tudatta Cseh Attila. Lados István, aki korábban szökésben volt, ezért körözést adtak ki ellene, szerdán megjelent az ügyészség épületében, ahol őrizetbe vették. Zuschlag Jánost, Lados Istvánt és öt társukat különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség, ifjúsági szervezeteknek nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználása miatt.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

A Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én rendelte el Zuschlag János előzetes letartoztatását, mely döntést hétfőn a másodfokon eljáró megyei bíróság is jóváhagyott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek