NRC: az emberek megvédenék a stratégiai cégeinket
Az NRC Piackutató Kft. reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek többsége, 85 százaléka nem ért egyet azzal, ha a magyar gazdaság számára stratégiailag fontos cégek külföldi tulajdonba kerülnek. A meghatározó többség véleménye jelzi, hogy a magyar lakosság pártállástól függetlenül támogatja a stratégiai cégek védelmét.
Dátum: 2007-09-27 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:03:12.833802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az NRC Piackutató Kft. 1200 magas státuszú, gépkocsival rendelkező, 18-45 év közötti magyar lakos körében végzett reprezentatív kutatásának jelentéséből kiderül, hogy politikusként a magyar lakosság 89 százaléka tenne valamit a Mol felvásárlásának megakadályozásáért, 82 százalékuk pedig egyértelműen állást foglal amellett, hogy a Molt stratégiai jelentőségű cégként nem szabad külföldi állami érdekeltségű cég kezébe adni.
A megkérdezettek 78 százaléka nem örülne az osztrák állam által dominált tulajdonosi csoport megjelenésének a társaságban. A Mol külföldi tulajdonba kerülésének megakadályozásában a válaszadók 84 százaléka támogatja az állami szerepvállalást, 88 százalékuk ebben a Mol felső vezetésének erőfeszítéseit is megfelelő lépésként értékeli. A válaszadók 43 százaléka hajlandó lenne személyes áldozatot is vállalni (például utcai demonstrációt vagy a felvásárló cég szolgáltatásainak bojkottját) az új külföldi tulajdonos megjelenésének megakadályozása érdekében.
A megkérdezettek 79 százaléka szerint az üzemanyag-forgalmazó cégek közül egyértelműen a Mol fektet be a legtöbbet Magyarországon, s egyúttal a társadalmi szerepvállalásra vonatkozó kérdésben is a Molt helyezik az élre.
MNO - fidesz.hu