Bűnpártoló a kormányoldal!
Ezt Pósán László és Halász János fideszes országgyűlési képviselők jelentették ki annak kapcsán, hogy hétfőn a parlament nem függesztette fel Juhászné Lévai Katalin szocialista képviselő mentelmi jogát.
Dátum: 2007-09-27 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:14:53.731997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pósán László szerint ez azt jelentette - a kádári időket idézve -, hogy "kedves elvtársak, inkább tartózkodjatok mentelmi jogom felfüggesztésétől!" Nem azt kérte, hogy adják meg a tisztázás lehetőségét a gyanú alól - szögezte le Pósán, hozzátéve, úgy véli, nem érdeke az MSZP-nek, hogy kiderüljön az igazság.
Gyurcsány Ferenc pedig éppen hétfőn hangoztatta a Zuschlag-ügy kapcsán, hogy derüljön ki az igazság! "Addig érdek, amíg nem szocialista a bűnelkövető, mert úgy tűnik, ők a törvények fölött állnak" - egészítette ki. Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben, amikor az EP-választások után Pálfi István helyére Tasó László került a parlamentbe, az újdonsült képviselőt hűtlen kezeléssel vádolták meg, s ő maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyben egyébként jogerős felmentés született.
Halász János úgy fogalmazott, szeretné azt hinni, jogállam van Magyarországon, de a szavazási végeredmény ennek ellentmond. A szocialisták a magyar parlamentarizmusnak ártottak nagyot azzal, hogy nem függesztették fel Juhászné mentelmi jogát. Kérdéseket tett fel, melyekre a hajdú-bihari MSZP-s képviselőktől vár választ: nem bíztak Juhászné ártatlanságában, ezért nem szavazták meg a mentelmi jog felfüggesztését? Beszélt-e Juhászné hajdú-bihari képviselőtársaival arról, hogyan szavazzanak? Egyáltalán, miről volt szó azokon a beszélgetéseken?
A fentiekhez Pósán László hozzátette még: nem azt vallják, hogy Juhászné Lévai Katalin bűnös, hanem arra szavaztak, hogy derüljön ki az igazság a képviselőnő zűrös ügyei körül.
Nyírő Gizella
fidesz.hu