Bajnai Gordon fel van háborodva
A Fidesz reagálása
Dátum: 2007-09-28 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:15:09.497762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amikor Bajnai Gordon a szocialista csalások, az MSZP-s közpénz-lenyúlás miatti felháborodásáról tesz dühödt nyilatkozatokat, nem árt felidézni az MSZP egyik tavalyi frakcióülését, melyről a tudósítások a következőképpen számoltak be: Mikor "kiderült, hogy a következő héten Bajnai Gordon lesz a frakció vendége, Karsai (MSZP-s országgyűlési képviselő) azt kérdezte a frakcióvezetéstől, megkérdezheti-e majd Bajnaitól, hogy ő és az apja mikor adja vissza azokat a milliárdokat, amelyeket elloptak, például a HajdúBét eladásakor. Karsai egy olyan parasztról is említést tett, aki 'Bajnai miatt akasztotta fel magát'."
Jakab István
országgyűlési képviselő (Fidesz),
a Magosz elnöke