Hatósági ár nélkül a tatabányai távfűtés
Jelenleg úgy tűnik, hogy a tatabányai polgárok azért nem tudnak részesülni a hatósági távhőár nyújtotta előnyökből, mert a Kóka János vezette minisztérium egy év alatt nem volt képes megállapítani az árat.
Dátum: 2007-09-28 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:15:21.232070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel a gazdasági tárca 160 millió forintot vett ki a tatabányaiak zsebéből - hangsúlyozta Schmidt Csaba alpolgármester azzal kapcsolatosan, hogy Tatabánya Erőmű Kft. hatósági ármegállapításának ügyében a gazdasági tárca még mindig nem hozott döntést.
Schmidt Csaba elmondta: az ügy előzménye, hogy hosszas egyeztetés után a kft. hat hónap késéssel - ez év februárjában - benyújtotta hatósági ár megállapítási kérelmét a minisztériumhoz.
Ezután az érintett felekkel több egyeztetés történt, amely alapján a Magyar Energia Hivatal egy árcsökkentési javaslattal élt a szaktárca felé. Ezt Tatabánya önkormányzata megvizsgálta, és úgy találta, hogy további árcsökkentésre van mód, ha a város által javasolt árcsökkentő indokokat elfogadják.
Az önkormányzat három olyan indokkal alapozta meg kérését, amelyek bármelyike önmagában is jelentős költségcsökkentést eredményezett volna. Ezek a következők voltak: a biztos 2020-ig szóló - monopóliumot biztosító - szerződés ellenére, az erőmű fejlesztéseit középtávú hitellel finanszírozta meg, melynek éves díja 800 millió forint 2010-ig. A cég jelentős - a közelmúltban megvalósított beruházás ellenére - 2006-ban több mint 600 millió forint nyereséget fizetett ki tulajdonosainak.
A megkeresésében azonban az önkormányzat jelezte: érveinek elutasítása esetén is kéri - a lakosság érdekében - a mielőbbi hatósági ármegállapítást. Az erről szól levelet ez augusztus első napjaiban kézhez kapta a minisztérium és Kóka János gazdasági miniszter.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a szaktárca újabb szakértői vizsgálatot rendelt el ebben az ügyben, úgy, hogy tudja, hatósági ármegállapítási joga ez év végén megszűnik - hangsúlyozta Schmidt Csaba. Hozzátette: ezzel a halogató magatartással tatabányai távfűtéses háztartásokat - a 2007 évi fűtési szezonban - megközelítőleg 160 millió forint kár érte, miközben MVM Rt. tulajdonában lévő társaság továbbra is extraprofitra tesz szert. Az állam a gázártámogatás megszűntetésével 1, 5 milliárd forint támogatást vett el a tatabányaiaktól, a hatósági ármegállapítás elszabotálásával pedig 160 millió forint plusz bevételhez jutott, hiszen a Tatabányai Erőmű Kft. közvetett módon állami tulajdonban van.