Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tibor


Dátum: 2007-09-28 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:15:24.231802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


1966-ban születtem Veszprémben. Alap- és középfokú iskoláimat is itt végeztem; a Lovassy László Gimnáziumban érettségiztem. A középiskola és az előfelvételis katonai szolgálat után az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán folytattam tanulmányaimat, ahol 1990-ben szereztem diplomát.

Ezt követően a Veszprémi Városi Bíróságon, a bírói szakvizsga letétele után pedig a Veszprém Megyei Önkormányzatnál dolgoztam. 1993-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen lettem tanársegéd, majd az 1996-97-es tanévben egy ösztöndíj segítségével Angliában, Brightonban tanítottam az egyetemen. 1997 óta előbb adjunktusként, 2001-től pedig a mai napig docensként oktatok az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1999-ben doktoráltam politikatudományból.

1998-tól a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs Központjában osztályvezetőként dolgoztam, 1999-től 2002-ig a Sajtó- és Információs Főosztályt irányítottam.

2003-tól 2006-ig a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökének kabinetfőnöke voltam, és 2004-től a Polgári Kormányzás 2006 munkacsoport vezetőjeként a választási programalkotást koordináltam. 2006. májusában a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja vezetőjévé választott.

Nős vagyok, két lányom van.

Kapcsolódó elemek