MSZP-s pártpénzzé váló közpénzek nyomában
Fel kell térképezi azt a felülről irányított, központi felügyelet mellett működő pénzlenyúlási rendszert, melynek keretében a közpénzek és az EU-s források nagy részét ellopják - hangsúlyozta Szijjártó Péter a kormányszóvivői tájékoztatóra adott pénteki reagálásában.
Dátum: 2007-09-28 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:15:27.252531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Bernadett kormányszóvivő bejelentette, hogy egy új, háromfős testületet hoznak létre, melynek a feladata a szürke- és feketegazdaság kifehérítéséből származó jövedelmek áttekinthetővé tétele lesz. A bejelentésre reagálva a Fidesz szóvivője elmondta: ennek a sokadik szervezetnek csakis akkor lehet értelme, ha feltérképezi azt a felülről irányított, központi felügyelet mellett működő pénzlenyúlási rendszert, melynek keretében a közpénzek és az EU-s források nagy részét ellopják, s melyek így az MSZP pártpénzeié válnak.
A kormányszóvivői tájékoztatón az is kiderült, hogy rövidesen három új kormánybiztos és két új államtitkár kezdheti meg a működését. Szijjártó Péter ezt úgy kommentálta, hogy ez ellentétes Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentésével - miszerint csökkenni fognak a kormány kiadásai - hiszen a kormányzat költségeit az öt új tisztségviselő alkalmazása több millió forinttal növelni fogja.
Illetve reagált a fideszes képviselő Gyurcsány Ferenc idősek világnapja alkalmából elmondott beszédére is, melyben a miniszterelnök kijelentette, hogy nem fogják eltörölni a 13. havi nyugdíjat. Szijjártó Péter azonban hangsúlyozta: szemtelenség volt a kormányfőtől ez a kijelentés, hiszen a 13. havi nyugdíjat már rég elvették a nyugdíjasoktól azokkal a megszorító intézkedésekkel, melyeknek egyik legfőbb vesztese a nyugdíjas korosztály. Hiszen őket még sokkal súlyosabban érintik azok az áremelkedések, amelyek a közelmúltban életbe léptek, mint a társadalom többi részét - hívta fel rá a figyelmet a politikus. Ennek az az oka - mutatott rá-, hogy a nyugdíjas infláció még az általános infláció szintjét is jóval meghaladta. (A nyugdíjas infláció jelenleg 12 százalékos.)
Ráadásul azoktól, akik január 1. után vonulnak nyugdíjba, a kormány összességében még egy havi nyugdíjat el fog venni, ugyanis jövő januártól átlagban 8 százalékkal csökkentik a nyugdíjakat - fűzte hozzá a Fidesz szóvivője.