Borkai Zsolt értékelte az évet
Győr új gazdasági stratégiáját, a város népszerűsítésére indított kampányt emelte ki többek között, a megválasztása óta eltelt évet értékelve, Borkai Zsolt polgármester pénteki sajtótájékoztatóján, megemlítve azt is, hogy a nehézségek ellenére sem zártak be iskolákat.
Dátum: 2007-09-28 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:15:27.555298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borkai Zsolt kiemelte: Győr sokkal nehezebb helyzetben tervezte az idei költségvetését, mint 2006-ban, mert a kötelező állami feladatokat nem finanszírozzák már 100 százalékban, vagyis csökkentek a normatív támogatások. Új turizmus- és idegenforgalom-fejlesztési stratégiát dolgoztak ki 2013-ig, amely illeszkedik az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez és a Nyugat-dunántúli Operatív Programhoz is. Győr népszerűsítésére nagyszabású kampányt indítottak, 9 hazai nagyvárosban óriásplakáton hirdetik a várost, illetve külföldön és itthon egyaránt önálló standokon mutatták be a várost nagy utazási kiállításokon.
A polgármester közölte: a ciklusban el fog készülni a Marcal városi uszoda, melynek helyét már kijelölték. Ígéretéhez híven már az idén 110 millió forinttal többet költöttek a városi sportélet fejlesztésére. Ez jelenleg a győri költségvetés egy százalékát teszi ki, amit a duplájára fognak emelni. Elkészült a 2,5 milliárd forintos Káptalandomb-projekt megvalósíthatósági tanulmánya és a Széchenyi tér felújításának tervezete, amelyet a tervtanács kiváló minősítéssel fogadott el. A polgármester kiemelte, hogy a Közép-Európa legszebb barokk terének tartott, Európa Nostra-díjas tér esetében széles körű egyetértés és összefogás valósult meg.
A lakhatóbb város választási szlogen érdekében idén 60 millió forinttal többet költöttek a közterületek gondozására. Kiépítették a zöldterületi gondnoki hálózatot, ahol 90 embernek adnak munkát. A megyei kórház támogatását is 40 százalékkal növelték a tavalyi évhez képest. A jövő évben beindítják az egészségügyi jelzőrendszert is, ahol az első körben 500 idős vagy beteg ember csatlakozhat rá.
Az önkormányzat szociális tevékenységével kapcsolatban Borkai Zsolt elmondta: 342 gyermek nyári étkeztetését vállalták át 30 napon túl, illetve 1.000 rászorulónak biztosítottak élelmiszercsomagot. Kamatmentes kölcsönt kapott első lakás vásárlásához 72 család, 58 családot pedig önkormányzati bérlakásba költöztettek. Végezetül a polgármester közölte, a városnak két hitelkerete van, egy 5,5 milliárdos és egy 1,6 milliárdos. Ezekből 3,5 milliárdot nem használtak fel. Ha hozzányúlnak azt csak fejlesztések miatt teszik.