Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb ózdi cég állítja le termelését

Ma állítja le termelését Ózdon az ukrán többségi tulajdonban lévő Finomhengermű Munkás Kft. A német tulajdonú Ózdi Acélmű Kft. és a diósgyőri DAM Steel Rt. után immár a harmadik borsodi vaskohászati cég került bajba.


Dátum: 2003-02-17 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:40.580659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban az ukrán tulajdonos tárgyalásokat kezdett a diósgyőri kohászattal, hogy innen vásárolna a hengerléshez szükséges bugát, ám ez nem felelt meg a követelményeknek, később pedig a DAM Steel leállította a munkát. Miután a raktáron lévő alapanyag időközben elfogyott, új beszállítók után kell nézni a tulajdonosnak. A tervek szerint a mintegy 15 millió forint veszteséggel járó kényszerszünet egy hétig tart, addig csak a karbantartók dolgoznak.

Békés Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek