Stoiber Orbán Viktort méltatta
Több mint egyórás, szenvedélyes hangú programbeszéddel búcsúzott Edmund Stoiber a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) pénteken Münchenben kezdődött kongresszusán.
Dátum: 2007-09-28 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:15:30.212183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint 1000 küldött és a meghívott külföldi vendégek -köztük Orbán Viktor, a Fidesz és Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke - előtt mondott beszédében Stoiber hangsúlyozta, hogy a CSU a keresztény értékek mellett elkötelezett néppárt volt és az is marad. A keresztényszociális irányvonal, a konzervatív értékek melletti kiállás és a szabadság elvéhez való ragaszkodás jelenti a párt tevékenységének és programjának alapját a következő időszakra - jelentette ki.
Stoiber, aki tizennégy éven keresztül volt Bajorország miniszterelnöke, s 1999 óta állt a CSU élén hangsúlyozta, hogy pártja keresztény néppártként élesen elhatárolódik a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD), valamint a Baloldal pártjától. Éles szavakkal bírálta mindkét pártot, hangoztatva, hogy mind az SPD, mind a Baloldal magáénak vallja a szocialista államiság eszméjét, amelyet a CSU a leghatározottabban elutasít. Ezzel összefüggésben utalt az SPD-ben zajló programvitára és arra, hogy a párt változatlanul kitart a demokratikus szocializmus mellett. Támadta a Baloldal pártjának vezetőit, akik szerinte a szabadságot a szocializmuson keresztül kívánják biztosítani.
A CSU számára csakis a szabadság alternatívája létezhet - hangsúlyozta Stoiber, aki a szabadságról szólva a meghívott vendégek közül külön köszöntötte Orbán Viktort. A küldöttek előtt a bajor konzervatív politikus arra emlékeztetett, hogy a Fidesz elnökének már a kommunista rendszerben, 26 éves korában volt bátorsága ahhoz, hogy több mint 100 ezer ember előtt kiálljon a szabadság mellett.
Beszédében Stoiber elhatárolta pártját a német Szabaddemokrata Párt (FDP) liberalizmusától, s a Zöldek általa "káoszt keltőnek" nevezett politikájától is. Hangsúlyozta a nagyobbik konzervatív párttal, a Német Kereszténydemokrata Unióval való partneri viszony, illetve együttműködés erősítésének fontosságáét, ugyanakkor hozzátette, hogy szükség van a CSU önálló arculatának megőrzésére.
Stoiber utódját a párt- és a miniszterelnöki székben szombaton választják meg.