Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gondnokságé lett a pénz

Komló önkormányzati képviselői a múlt évben - függetlenül attól, hogy egyéni körzetből vagy listáról jutottak a testületbe - 100-100 ezer forint alappal rendelkeztek, melyet belátásuk szerint használhattak fel a város szebbítésére. Az idei költségvetés tervezésének stádiumában már csak a 14 területi képviselőnek jutott volna 200-200 ezer forint.


Dátum: 2003-02-17 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:40.862888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt az elosztást Gelb Miklós fideszes képviselő már a múlt év novemberében jogtalannak tartotta, véleménye szerint a képviselőket nem lehet megkülönböztetni.

- Érveimet alátámasztotta az Alkotmánybíróság idén januári határozata - szögezte le a képviselő. - A grémium ugyanis szó szerint kimondta: nem lehet képviselők között aszerint különbséget tenni, hogy milyen módon nyerték el mandátumukat.

Bár az ügyrendi bizottság a büdzsében szereplő 2,8 milliót a végleges kivizsgálásig zárolni javasolta, a szocialista frakció indítványára a keret a városgondnoksághoz került, a várható útpályázatok önrészét növelendő. Így az önkormányzat egyetlen tagja sem jutott képviselői alaphoz.

Deák G. - Dunántúli Napló online

Kapcsolódó elemek