A szocialisták szervezett pénzlenyúló hálózata
Nem egy egyedi esetről van szó, hanem olyan hálózati működésről, amely egyértelműen felülről kiépített, és központilag vezérelt - jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Nógrádi Zoltán, utalva a Hír Televízióban napvilágra került, 2005-ben rejtett kamerával készült videofelvételre, amely Weiszenberger László kistérségi megbízott szavait rögzíti.
Dátum: 2007-09-30 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:15:43.391359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az uniós támogatások jelentőségét illusztrálva Nógrádi Zoltán hangsúlyozta, hogy egy gazdasági és szociális válságba sodródó országnak ezek jelentenek kitörési pontot . A kormányzat kommunikációja arról szól, hogy az elkövetkezendő időszakban az európai uniós források felhasználásával biztosíthatóak azok a fejlesztési programok, melyek segítségével elkerülhető a gazdasági válság, megoldódhatnak az embereket sújtó szociális problémák. Nógrádi Zoltán aláhúzta: 2004 és 2006 között lezártunk egy költségvetési periódust az uniós források kapcsán, mégsem sikerült kellő hatékonysággal felhasználni a forrásokat. Rosszabb a gazdasági élet szereplőinek a helyzete és az emberek megélhetése is nehezebb, mint az uniós csatlakozáskor - hangsúlyozta. Az egyre mélyülő szociális válság és az európai uniós források felhasználása kapcsolatban van egymással - szögezte le a politikus.
A múlt héten nyilvánosságra került egy videófelvétel, amely egy olyan módszert tett ismerté, mely alapján arra lehet következtetni, hogy a hazai közpénzeknek és uniós forrásoknak egy része nem tisztességes úton, jogszabályellenesen magánzsebekbe vándorolt, illetve visszakerült a minisztériumba, és arra is lehet következtetni, hogy pártpénzekké alakul át. Gyurcsány Ferenc számos alkalommal beszélt arról, hogy fel kell számolni a feketegazdaságot, tisztára kell mosni a gazdasági életet. Közben azonban kiderül, hogy az általa irányított pártban, az általa vezetett kormányban törvénytelen eszközökkel alakulnak át közpénzek magánpénzekké, pártpénzekké - húzta alá Nógrádi Zoltán.
Az európai uniós források megilletik az országot. Az európai adófizetők pénzéből idejutatott fejlesztési forrásokat az európai uniós és a hazai jogszabályoknak megfelelően kell elosztani, törvényes eszközökkel, átlátható módon, tisztességesen, esélyegyenlőséget biztosítva - hangsúlyozta Nógrádi Zoltán.
A videófelvétel egy meglepő körülményt is feltárt. A fideszes politikus idézte az egyik szereplőt, aki a következőket mondta a felvétel tanulsága szerint: "Csak tudjad, nekem van egy kvótám, amin belül mondjuk 10 darab egy adott évben nyer. (...) Nekem szóltak a minisztériumból, hogy mikor viszem a pénzt."
Az Országgyűlés Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságának tagja aláhúzta: nem egy egyedi esetről van szó, hanem olyan hálózati működésről, amely egyértelműen felülről kiépített, központilag vezérelt, és Maffia-módszerekkel osztja a közpénzeket. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy felülről kiépített rendszerről van szó, hiszen ha valakinek kvótája van, akkor több szereplőnek is kell, hogy legyen. Ezt pedig valakinek felülről osztani, központilag irányítani kell - tette hozzá. A fideszes politikus ennek kapcsán feltette a kérdést: kinek van még kvótája, és az mekkora? Ki az, aki mindezt a minisztériumból vezérli? Kik a központi vezérlés kulcsfigurái? - kérdezte.
Megálljt kell parancsolni ennek a folyamatnak. Ezt a fölülről vezérelt, központilag irányított, hatékonyan működő hálózatot fel kell számolni, és meg kell vizsgálni azokat az eljárásokat, jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik az ilyen módszerek életbe léptetését, alkalmazását - szögezte le Nógrádi Zoltán. Éppen ezért Országgyűlés európai uniós források felhasználását ellenőrző eseti bizottság hétfői ülését kezdeményezi a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, ahol megkezdhető lenne ennek a hálózatszerű működésnek a kivizsgálása, és el lehetne kezdeni azoknak a módszereknek a feltérképezését, amelyek kiiktatásával megállítható lenne uniós források magánzsebekbe történő vándorlása - jelentette be a fideszes képviselő.