Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debrecen megleckéztette a Parlamentet

Hajdú-Bihar megye legnagyobb műfüves futballpályáját avatták szombaton Berettyóújfaluban, ahol a pályaavató körmérkőzéseken Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatának csapata legyőzte a Parlament csapatát.


Dátum: 2007-10-01 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:05.439728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éppen két évvel ezelőtt, 2005. szeptember 16-án helyezték el az alapkövét a Morotva Egyesület kezdeményezésére egy későbbi sport és szabadidős központnak. Akkor még jelen volt a város szülötte, Pálfi István európai parlamenti képviselő is - utalt a kezdetekre Papp János, egyesületi elnök. A város 25 évre ingyenesen bocsátotta az egyesület rendelkezésére a területet, melyről sokan nem hitték el, hogy hamarosan a megye egyik turisztikai nevezetessége lehet.

Kocsis Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke, azokat köszöntötte, akik nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a sportért. Utalt arra, hogy a megyei önkormányzat 400 millió Ft-os pályázati alapot különített el a megyében élő fiatalok egészségéért. Ezt az összeget arra szánják, hogy minden kistérségi központban épüljön műfüves pálya. Ezt a beruházást a megyei önkormányzat 20 millió, míg a város kétmillió Ft önerővel támogatta. A mostanra megvalósult sportcentrum kialakítására azonban még 60 milliós vállalkozói, szponzori támogatásra is szükség volt, ami nem is maradt el az újfalui - sportért tenni akaró - vállalkozók részéről.

Papp László, a debreceni önkormányzat Fidesz frakciójának vezetője, Kósa Lajos polgármester üdvözletét tolmácsolta, aki 25 éves érettségi találkozója miatt nem volt jelen az avatón. Papp László elismerését fejezte ki azért a létesítményért, amely széleskörű összefogás eredményeként jött létre. "Ha van szándék, s mellé némi anyagiak is társulnak, a megvalósulás sem marad el" - fogalmazott.

Szeifert Ferenc polgármester ünnepi köszöntőjében bejelentette: méltán lehet büszke a város a most átadott sport és szabadidős komplexumra, melynek elkészültében sokan kételkedtek.

Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője hálával emlékezett vissza Pálfi Istvánra, s az ünnepség eseményeit képviselőtársa emlékének ajánlotta. Kiemelte még, hogy a Morotván élők mertek nagyot álmodni, s azt meg is valósították. Köszönet ezért az ott élő és a kivitelezést végző Mezei-Vill. Kft. ügyvezetőjének és lelkes csapatának.

A létesítményt megáldó Ferencz Árpád református lelkész elmondta: a közösségépítés terén az egyház is képes labdába rúgni a maga eszközeivel.

A pályaavató mérkőzések eredménye:

Parlament-Megyei Önkormányzat: 1:0

Debrecen-Bihar-Sárrét polgármesterei: 2:1

Megyei Önkormányzat-Bihar-Sárrét polgármesterek:1:1

Parlament:Debrecen: 1:3

A mérkőzések alapján a sorrend: 1. Debrecen, 2. Parlament. 3-4. Megyei Önkormányzat és a bihari-sárréti polgármesterek csapatai.

Kapcsolódó elemek