Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány szociális válságot idézett elő

A kormány szociális válságba sodorta a családokat, a nyugdíjasokat és azokat az embereket, akik munkát vállalnának - jelentette ki Mátrai Márta napirend előtti reagálásában.


Dátum: 2007-10-01 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:05.764633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány szociális válságot idézett elő (Mátrai Márta)

Jövőre differenciált lesz a családi pótlék, a nyugdíjak 4,9 százalékkal nőnek - jelentette be Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Az MSZP-SZDSZ-kormány 2006-ban mintegy 100-120 ezer forintot vett el a magyar családoktól. A nagycsaládosok jártak a legrosszabbul az elmúlt 5 évben - hangsúlyozta reagálásában Mátrai Márta. A nyugdíjas infláció 3 százalékkal haladja meg az átlagos inflációt, ráadásul elvették a nyugdíjasoktól a 13 havi nyugdíjat, de ma már a 12. havi is veszélyben van - tette hozzá. A Fidesz képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy 3 millió ember él mélyszegénységben, és minden harmadik gyermek szegénynek minősül.

Lamperth Mónika napirend előtti felszólalásában dupla családi pótlékról beszélt. Mátrai Márta ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány összevonta a gyermekvédelmi támogatást a családi pótlékkal, amit mindenki megkapott, viszont a rászorulók nem kaptak többet. 2005-ben megszüntették a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és annak 13. havi juttatását, megszüntették a 13. havi családi pótlékot, a gyermekek után járó adókedvezményt, és három vagy több gyermekes családok esetében azt 60 százalékra csökkentették - emlékeztetett a képviselő. Én elhiszem, hogy lelkiismeret furdalásuk van - jegyezte meg.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4044, 'source_type': 'media', 'source_id': 1185, 'target_type': 'article', 'target_id': 74454, 'relation_type': 'describes'}