Szilvásy rászólt Topolánszkyra?
Dátum: 2007-10-02 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:20.463763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Topolánszky Ákos, az ifjúsági minisztérium egykori közigazgatási államtitkár-helyettese a Magyar Nemzetnek tegnap úgy nyilatkozott: - Szilvásy György a napokban a Nemzetbiztonsági Szolgálatokat felügyelő miniszterként a hivatalos számáról hivatalos minőségében hívott fel, és felszólított arra, hogy a hvg.hu-nak adott interjúmban olvasható, őrá és munkatársaira vonatkozó összes állításomat vonjam vissza, különben jogi útra tereli a folyamatot, és megjelentetni tervez egy közleményt, amely arról szól majd, hogy egy alapítványon keresztül próbáltam bűnös módon szert tenni jelentős közpénzekre.
Topolánszky hangsúlyozta: ez utóbbinak természetesen semmilyen valóságalapja nincsen, és amikor kérdőre vonta Szilvásyt, hogy mégis milyen alapítványra céloz, akkor nem kapott tőle érdemi választ.