Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálat kezdeményezése az NFA-nál

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója, Budai Gyula, mint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottságának tagja vizsgálatot kezdeményezett a múlt héten az NFA-nál egy állami földértékesítéssel összefüggő ügyben - tájékoztatta kedden az újságírókat a vizsgálatot kezdeményező Magosz tisztségviselő Budapesten.


Dátum: 2007-10-02 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:27.012454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magosz szövetségi igazgatója közölte: a vizsgálatot azért kérte az NFA-tól, mert Balkány városában nem a jogszabályoknak megfelelően bírálták el az állami földre beadott pályázatokat. Egy 120 hektáros területet annak ellenére, hogy a helyben lakók elsőbbséget élveznek, nem a helyben lakók kaptak meg, hanem a város szocialista polgármesterének 74 éves édesanyja - mondta Budai Gyula. A Magosz ezt azért kifogásolja, mert a pályázatot elnyert nyugdíjas nem helyben lakik, hanem Biri községben. Emellett a nyertes pályázatot a jegyző nem függesztette ki az önkormányzat hirdetőtáblájára sem. Ugyanakkor a helyben lakó pályázók vállalták, hogy a 61 millió forintos vételárat ők is megfizetik.

A Magosz szövetségi igazgatója beszélt arról is, hogy Bábolnán egy 4 hektáros területet a helyi önkormányzat kívánt megszerezni ipari park céljára, ám egy helyben lakó vállalkozó nyerte el pályázaton a vételi jogot. A polgármester tudatta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a terület az önkormányzat tulajdonába kerüljön. Esetleg hajlandó a szóban forgó terület kisajátítására is.

Budai Gyula aláhúzta: a Magosz továbbra sem pártolja, hogy belföldi jogi személyek földhöz juthassanak. Ezzel arra a sajtóban megjelent információra utalt, amelyben az agrártárca vezetője szorgalmazta, hogy az állattartó telepekkel rendelkező cégek takarmányszükségletük kielégítésére földet szerezhessenek. Budai Gyula közölte: a Magosz megkéri a kormánypárti önkormányzatokat és polgármestereket, hogy "húzzanak el az állami földektől", mert az agrárképviselet a továbbiakban árgus szemekkel figyeli a folyamatokat. Hozzátette: az Alkotmánybíróság legutóbbi határozatában, amelyet néhány napja tett közzé, leszögezi, hogy nem tekinthető értesítésnek az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetmény, hanem a nyertes kilétéről a veszteseket is írásban kell értesíteni.

Kapcsolódó elemek