Fogyasztóvédelmet a banki szolgáltatásokban is!
Megtiltaná az uzsorakamatot és figyelmeztető jelzést tenne a hitelreklámok mellé a fideszes Koszorús László, aki nyolc pontból álló pénzügyi fogyasztóvédelmi javaslatcsomagot nyújt be az Országgyűlésnek.
Dátum: 2007-10-02 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:31.763747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes képviselő az MTI-nek azt mondta: azért van szükség fogyasztóvédelemre a banki szolgáltatásokban is, mert a magyar pénzügyi fogyasztók, vagyis a banki ügyfelek, a hitelfelvevők, vagy az esetleges károsultak sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak a pénzintézetekkel szemben, így több védelem jár nekik.
Koszorús László, aki novemberben nyújtja be javaslatait a parlamentnek, azt kezdeményezi, hogy tiltsák meg az uzsorakamatot, legyen ingyenes a hitelügyi tanácsadás, kapjanak figyelmeztető jelzést a hitelreklámok, emellett a pénzintézetek ne büntessék a korábban törlesztett hitelt, valamint hozzanak létre ingyenes szociális bankszámlát, legyen egyszerűbb a bankváltás, segítsék jobban a bankkártyahasználatot, illetve biztosítsanak egyéves értékesítési jogot azoknak, akik nem tudják fizetni a jelzálogkölcsönüket.
A fideszes politikus a javaslatokról részletesen szólva kifejtette: ma Magyarországon a bankok számára nincs szabályozás arról, hogy milyen kamatokkal adhatnak személyi hitelt, így van, amelyik pénzintézet akár több mint 400 százalékos teljes hiteldíjmutatóval dolgozik. Mint mondta, jelenleg a felnőtt lakosság 22,5 százaléka törleszt valamilyen hitelt, összesen mintegy 6 ezer milliárd forint értékben, sokan pedig azért vesznek fel kölcsönt, hogy életszínvonalukat fenntartsák. A politikus ezért azt javasolja, hogy maximalizálják a kamatot: a hitelek teljes hiteldíj-mutatója függetlenül a kockázat mértékétől, a futamidőtől és a hitelösszegtől, ne haladhassa meg a jegybanki alapkamat háromszorosát, ami jelenleg 22,5 százalék.
A fideszes képviselő azt is kezdeményezi, hogy a hitelfelvételkor közreműködő közjegyzőket kötelezze törvény segítségnyújtásra és ingyenes tanácsadásra, és a szerződés csak akkor emelkedhessen jogerőre, ha a hitelfelvevő aláírásával igazolja, hogy megkapta a szükséges tájékoztatást a banktól és a közjegyzőtől. Koszorús László emellett - a dohánytermékekhez hasonlóan - figyelmeztető jelzést tenne a hitelreklámok mellé: "Önnek a hitelt, kamatait és egyéb járulékait is törlesztenie kell!" - ez a szöveg szerepelne a televíziós és más médiában megjelenő hitelreklámok mellett, valamint a bankokban egy formanyomtatványon alá is kellene írnia ezt a hitelfelvevőnek.
A javaslatcsomag részeként a fideszes képviselő előírná, hogy a jövőben kötendő szerződéseknél mindig legyen lehetőség az előzetes teljesítésére, és ekkor az összes költség a hosszúlejáratú hitelek esetén ne haladja meg a hitelösszeg 1,5 százalékát, rövidlejáratú hiteleknél pedig a 3 százalékot. Szerinte erre azért van szükség, mert sokak tapasztalata, hogy bár képesek lettek volna korábban megfizetni tartozásukat, a bank kedvezőtlen feltételeket kínált. Mint mondta, sok hitelkárosult panaszkodik, hogy miután nem tudta törleszteni hitelét, a bankok saját maguk értékesítették a jelzálogot áron alul. Erre szerinte az lenne a megoldás, hogy minden nem fizetőnek egy évig értékesítési jogot kellene biztosítani jelzálogára vagy fedezetére, amely akkor lépne életbe, ha a banknál magasabb áron tudja értékesíteni azt.
A javaslatcsomag törvénnyel kötelezné a bankokat szociális számlacsomag létesítésére, amely az alapszolgáltatásokat (folyószámla, havi értesítés, bankkártya) ingyenesen tartalmazná, így mindenkit kötelezni lehetne számlavezetésre. A bankkal és postával nem rendelkező települések lakóinak azonban a posta továbbra is kivinné a nyugdíjat.
Koszorús László egyszerűbbé és olcsóbbá tenné a bankváltást, a mobilszolgáltatókhoz hasonlóan, így az új bankfiókba betérő ügyfél egy kérelem kitöltésével átkérhetné magát egy másik bankhoz. A képviselő végül azzal segítené a bankkártya használatát, hogy törvényben korlátozná a bankkártya-terminál üzemeltetői és kereskedői jutalékát, ami most 3 százaléka is lehet a forgalomnak.