Csillaghegy küzd az uszodáért
A páratlan környezetben lévő Csillaghegyi strandfürdő és uszoda évek óta tartó létbizonytalansága odáig fajult, hogy nyár végére reálissá vált az uszoda bezárása. A III. kerületi önkormányzat azonban a sarkára állt.
Dátum: 2007-10-02 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:33.546115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mégsem zár be télre a Csillaghegyi uszoda, bár a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. már januárban erre készült, nem adtak ki ugyanis éves bérleteket. Az uszoda kálváriája azonban nem most kezdődött: a törzsközönség úgy érzi, azzal, hogy a víz egyre hidegebb, a reggeli nyitás pedig egyre későbbre csúszik, a fürdő vezetése lassú halálra ítéli az uszodát, majd a jól értékesíthető telken lévő strandot is.
A Csillaghegyi strandfürdő és uszoda a főváros legrégebbi strandja. A hegyoldalban lépcsőzetesen kialakított fürdő első szintjén úszó- és strandmedence, feljebb gyermekpancsoló és hatalmas fenyőfákkal szegélyezett napozóterület húzódik. Tizenöt évvel ezelőtt az akkori fővárosi fürdőigazgatóság úgy döntött, hogy a sportmedence fölé sátortetőt épít, így azt télen is lehet használni. Ekkor alakították ki a szuterénben működő öltözőket is. Hat évvel ezelőtt azonban tönkrement az addig használt sátor, így veszélybe került a téli nyitva tartás. Ekkor a Tarlós István vezette III. kerületi önkormányzat úgy döntött: beszáll a sátorvásárlásba, cserébe viszont azt kéri, hogy az uszodát minimum tíz évig, vagyis 2011-ig üzemeltesse a fürdőigazgatóság. Ezt a szerződést vette elő az idén Bús Balázs polgármester, és közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel, hogy az abban foglaltaktól nem tud eltekinteni.
Az uszoda és közönsége tehát haladékot kapott, bár a problémák egy része így sincs megoldva. A reggel hat helyetti hét, majd az idén nyári kilenc órai nyitás számos állandó vendéget vitt át a Dagályba vagy a közeli Leányfalu egyre szépülő strandjára, sokakat pedig az - egyébként nem is olcsó - uszoda emberi tartózkodásra szinte alkalmatlanul hideg vize riasztott el. A medencét ugyanis a költségekre hivatkozva meglehetősen rapszodikusan fűtik, nem ritka a 17-18 fokos hőmérséklet. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a kerület büszkeségének számító úszócsapat Gyepes Lajos vezetésével már más helyet keresett az edzéshez, de az iskolák sem tudják idehozni a diákokat. Debreczeny István, a Csillaghegyi Polgári Kör elnöke szerint azonban a vizet fűteni sem kellene, ha nem kerítették volna el a strand egy részét, s vele a medencéket addig tápláló 35-38 fokos forrást.
Bús Balázs elmondta: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel közösen keresik a megoldást arra, hogyan lehet a Csillaghegyi strandfürdőt piacképesen működtetni.