Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új ökoturisztikai látogatóközpontot avattak Békéscsabán

Több mint 220 millió forintos beruházás eredményeként megújult Békéscsaba közparkja, s benne új ökoturisztikai látogatóközpont is létesült.


Dátum: 2007-10-03 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:50.268646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A térség több települését összefogó Körösök Völgye Natúrpark Egyesület a Regionális Operatív Program (ROP) keretében, pályázat útján nyerte el a beruházás költségeinek 97.5 százalékát. A látogatóközpont az egykori, és évek óta üresen álló sörház és pavilon helyén került kialakításra, megőrizve az 1800-as évek második felének építészeti jellegét.

Az ünnepélyes avatáson Vantara Gyula, a város polgármestere, egyben az egyesület elnöke elmondta: az új látogatóközpontban a környezet- és a természetvédelem fontosságára kívánják felhívni a lakosság, és elsősorban a gyermekek figyelmét. Így a későbbiekben a kiállító teremben bemutatják a Körösök térségének növény és állatvilágát, de a foglalkoztató és játszótermekben az iskolások is, játékos formában megismerkedhetnek a térség élővilágával.

Az egyesült egyébként közel egymilliárd forintot nyert a ROP pályázaton, amelynek keretében nemcsak Békéscsabán, hanem például Békésen, Mezőberényben és Dobozon is megépültek a Körösök völgyét bemutató központok, vagy a turizmust segítő létesítmények. Békésen például, a Kettős-Körösön kishajó-kikötő, Mezőberényben madármegfigyelő központ épült, míg Dobozon több ökoturisztikai útvonal is létesült.

Kapcsolódó elemek