Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A munkásőrségről neveztek el utcát Csepelen

Lenin utca, Kun Béla út, Tanácsköztársaság tér. Tizenhét évvel a rendszerváltás után még mindig ritka az olyan település, ahol ne lenne valamilyen, kommunista múltat tükröző utcanévtábla. Olyan települést azonban hiába keresnénk, ahol 1990 után neveztek el utcát vagy teret a Kádár-rendszer kommunista erőszakszervezetéről, a munkásőrségről. Egyetlen kivétel akad, Budapest XXI. kerülete, ismertebb nevén: Csepel.


Dátum: 2007-10-03 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:55.350118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vöröshadsereg, Élmunkás, Népköztársaság, Marx, Engels, Rajk, Tolbuhin, Zsdanov - a sort még hosszan lehetne folytatni. Ezek a múltat idéző nevek egy dologban megegyeznek. Mindegyikről van még elnevezve Magyarországon út, utca vagy tér. Nevüket még a rendszerváltás előtt kapták, átnevezésük akadálya pedig a helyi önkormányzatot vezetők ellenállása, az ott lakók kényelme, vagy a kettő együtt volt. Egy út átnevezésekor ugyanis ki kell cserélni a lakók összes olyan iratát, amelyen a lakcím szerepel, és ez igencsak idő- és pénzigényes folyamat.

Csepelen a régi időket idézi a Polgármesteri Hivatal előtt húzódó Tanácsház utca, a papírgyár mellett pedig Ságvári Endre utcát is találhatunk. Munkásőr utca azonban hivatalosan soha nem volt a kerületben - egészen 2005-ig.

Régi-új nevek a CSM-ben

2005 mérföldkő volt a Csepel Művek történetében. Egészen addig ugyanis nem voltak hivatalos utcanevek a budapesti viszonylatban is nagy területet elfoglaló ipari övezetben. A gyáróriás privatizációja során több száz tulajdonos, és még több vállalkozás volt bejelentve egyetlen címre, a Gyepsor utca 1. szám alá. Ennek az elképesztő állapotnak vetett véget a Csepeli Önkormányzat, amikor 15 évvel a rendszerváltás után - és egyben 15 éves késéssel - a Csepel Művek utcaneveiről döntöttek a kerület képviselői.

Az ipartelep utcáinak elnevezése a régi, nem hivatalos "gyári neveket" követte. Ilyen a Motorkerékpárgyár, Varrógépgyár, Célgép utca, melyek az egykori gyáregységekre utalnak. Ezt az elvet a képviselőtestület minden tagja elfogadta, vita csak néhány utcanévből adódott. A fideszes képviselők ugyanis azt javasolták, hogy a Rákosi rendszerben kivégzett, két nagy szaktudású, legendás gyári mérnökről, vezetőről is nevezzenek el utakat.

Az egykori munkásőr-laktanya melletti kis utca nevéből is vita lett, azt ugyanis a Fidesz Hengerdomb utcára szerette volna elnevezni - ezt a területet ugyanis már Weiss Manfréd korában is így hívták a munkások. Hiába volt azonban a Fidesz minden érve, javaslata, önkormányzat MSZP-s többsége mindet elutasította. Bármilyen furcsán is hangzik, az MSZP-nek köszönhetően a munkásőrség laktanyája melletti utcának így - hivatalosan legalábbis - egyáltalán nem lett neve.

Szoci vircsaft? Ilyen nincs és mégis van!

A Csepel Művekről az önkormányzati döntés után, 2005-ben jelent meg az első térkép a hivatalossá vált utcanevekkel. A térképet az a Csepel Művek Ipari Park Szolgáltató Kht. adta ki, melynek cégvezetője véletlenül ugyanaz a Takács József MSZP-s önkormányzati képviselő, aki társaival együtt elutasította a "névtelenül maradt" utcára tett fideszes javaslatot. Csakhogy a CSM-ről kiadott térképen volt egy furcsa kis hiba: a hivatalos utcanevek mellett, a névtelenül maradt utcához is került egy név: ez lett a Munkásőr utca.

Ami ezután történt, már nehezebb rekonstruálni. Lehetséges, hogy a Csepel Művek térképét több térképkészítő cégnek is elküldte a Kht., így 2006-ra gyakorlatilag az összes Budapest és Magyarország térképen megjelent a csepeli Munkásőr utca. És az utcanevek olyanok, mint az emberek nevei: ha egyszer bekerülnek egy adatbázisba, megváltoztatni őket már szinte lehetetlen. A Munkásőr utca, ha képletesen is, de Budapest és Magyarország után elfoglalta Európát: előbb a kontinens térképein jelent meg, majd a világtérképeken is. Így történhetett meg, hogy ma már a Google világtérképén is szerepel Csepel eme újdonsült büszkesége.

Kapcsolódó elemek