Több százmilliót fizethet Pécs az APEH-nak
Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Közlekedési Zrt. 632 millió forintot köteles fizetni az adóhivatalnak, miután a Baranya Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős határozatában kimondta: a cég két éven keresztül jogszerűtlenül igényelt fogyasztói árkiegészítést az államtól a pécsi iskolások kedvezményes helyi járatú buszbérletei után.
Dátum: 2007-10-03 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:56.811982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adóhivatal szerint a közlekedési társaság jogtalanul vette igénybe minden általános iskolás után a fogyasztói árkiegészítést 2003-ban és 2004-ben, mert nem minden általános iskolás használta az önkormányzat által vásárolt bérletet. Az adóhivatal azt is kifogásolta, hogy a közlekedési társaságnál nem vizsgálták a gyerekek szociális-anyagi helyzetét és a rászorultságát.
A bíróság a közigazgatási perben szerdán elutasította a felperes közlekedési társaságnak az összeg megfizetésére vonatkozó adóhivatali végzés ellen benyújtott keresetét.
A döntés értelmében a helyi járatú autóbusz-közlekedést biztosító vállalat tizenöt napon belül köteles megfizetni a mintegy 632 millió forintot. Az ítélet ellen hatvan napon belül felülvizsgálati kérelemmel élhet, de annak benyújtása nem halasztó hatályú a határozat végrehajtása szempontjából.
Révész Mária, a pécsi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője szerint a fogyasztói árkiegészítés jogosulatlan igénybevétele és az ennek következtében keletkező fizetési kötelezettség a korábbi városvezetés előkészítetlen, átgondolatlan, felelőtlenül meghozott döntéseinek következménye.
Az összeg a Pécsi Közlekedési Zrt. éves költségvetésének mintegy húsz százaléka, visszafizetésével veszélybe kerül a társaság zavartalan működése. Nem tudni, a város, mint tulajdonos, milyen módon kíván helyt állni kötelezettségeiért a jelenlegi, megoldhatatlannak tűnő nehézségekkel küzdő költségvetés keretei között - fogalmazott a politikus.