Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tatabányai kérdések több tárca vezetőjéhez

A jövő év második negyedévében szélesebb és biztonságosabb lehet a Környét és Tatát összekötő közút, amelybe körforgalommal csatlakozhat be a Tatabányai Ipari Parkból történő kihajtás - mondta Bencsik János keddi sajtótájékoztatóján. A témával kapcsolatban írásbeli kérdéssel fordult a gazdasági tárca vezetőjéhez.


Dátum: 2007-10-03 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:57.097701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tatabányai polgármester és országgyűlési képviselő emlékeztetett: ez nem az első időpont-módosítás, de bízik abban, hogy a mostani miniszteri válasz írói jól tudják, hogy az ipari parkban letelepedett Bridgestone jövőre elkezdi az autógumik gyártását. A kormány az általa kötött szerződésben ennek a közúti projektnek a megvalósítására kötelezettséget vállalt - tette hozzá.

Bencsik János beszélt arról is, hogy a városban most folyó azbesztmentesítés finanszírozásáról is írásbeli kérdést intézett az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez, miután az azbesztmentesítés támogatásából kivonult az Európai Unió. A kapott válaszból kiderült, hogy a kormány a 2008 évi költségvetésben biztosítja ehhez a szükséges fedezetet. Így a Bánhidai lakótelepen befejeződhet a már elkezdett mentesítés, a Dózsakerti és a Sárberki lakótelepen a mentesítés megkezdésére egyelőre nem sok esély van.

A tatabányai hatósági távhőár kialakításával összefüggésben Bencsik János felidézte, hogy az a korábbi szerződés, amelyet a szocialista-szabaddemokrata többségű testület kötött az erőművel, hátrányos helyzetbe hozta az önkormányzatot, hiszen nincsenek tulajdonosi jogai, s így nincs beleszólása az árakba. Éppen ezért ennek a dokumentumnak a felülvizsgálata nélkülözhetetlen.

A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű cégek védelmét biztosító törvényről szólva Bencsik János elmondta: fontos eredménynek érzi, hogy a Mol, a Magyar Villamosművek, valamint a gáz- és áramszolgáltató részvénytársaságok és leányvállalataik, jogutódjaik mellett a regionális vízközművek is bekerültek a törvény által védett vállalkozások közé. A törvény lényege, hogy ellenőrizhetőbbé válhat a stratégiai jelentőségűnek minősített társaságok esetleges felvásárlása, privatizálása. Ezért a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a kormány által delegált, egy-egy megfigyelő státuszban lévő tagja legyen a cégek Felügyelő Bizottságának és Igazgató Tanácsának.

Bencsik János a szociális törvény módosításával kapcsolatban utalt arra is, hogy a kormány az inflációt nem meghaladó mértékben tervezi növelni a szociális kiadásokat, ebből pedig azt következik, hogy reálértékben legfeljebb szinten tudja tartani az erre szánt a költségeket, de inkább kevesebb fog jutni jövőben a szociális ellátásokra - hangsúlyozta.

A polgármester, országgyűlési képviselő kitért arra is, hogy a törvénymódosítás elfogadása esetén megszűnik a családtámogatási kifizetés a munkahelyeken, amelyet a törvénytervezet kincstárak hatáskörébe kíván utalni. A polgármester megítélése és javaslata szerint, tekintettel arra, hogy ez 450 ezer gyermeket érint, ennek megvalósítását ezért szakaszosan kellene bevezetni 2010-ig.

A mostani elképzelés elfogadása esetén jelentősen emelkednek az idősek otthonának térítési díjai, s így méltánytalan körülmények alakulhatnak ki. Bencsik János kifejtette: bízik abban, hogy módosító indítványok eredményeként az elfogadott törvény már méltányosan állapítja meg a térítés számítási módját és összegét.

A tatabányai polgármester bírálta a támogató szolgálatok kötelező feladatként történő megszüntetését, mert megítélése szerint az állami normatív támogatás megvonása és áthelyezése a pályázati rendszerbe igen nehéz helyzetbe hozza a fogyatékkal élőket, a mozgáskorlátozottakat. Kiemelte: a szociális törvényben olyan korlátozó passzussal igyekeznek szűkíteni a támogató szolgálatok mozgásterét, amely éppen az arra rászorulók eljutását teszi lehetővé az óvodába, iskolába, közösségi intézményekbe.

Kapcsolódó elemek