Újra elővett szocialista hazugságok
A Zuschlag-ügy kapcsán oly mértékű a zavarodottság a szocialisták oldalán, hogy ismét elővettek egy régi hazugságot - reagált Szijjártó Péter arra, hogy Nyakó István MSZP-s szóvivő "maffiakörök támogatásával" vádolta a Fideszt.
Dátum: 2007-10-03 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:16:58.003632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nyakó István által ismételten megrágalmazott ügyvéd, az állam nevében és megbízásából eljárva éppen azért tevékenykedett, hogy a jogszerűen, törvényesen megszavazott és kiutalt támogatások fel nem használt részét az állam visszaszerezze - fejtette ki a fideszes politikus. Erre szerzett garanciákat, biztosítékokat, ez volt az ő munkája. Ennek ellenére Nyakó István most már másodszor, változatlan módon és hazug formában ismét megrágalmazta ezt az ügyvédet, aki arról tájékoztatott, hogy a szükséges jogi lépéseket megteszi ebben az ügyben - húzta alá Szijjártó Péter.
Az olajügyek kapcsán Szijjártó Péter elmondta: a Fidesz már korábban nyilvánossá tette álláspontját, miszerint egy kormánytól független bizottságnak kellene eljárnia az ügyekben. De most is az történt - mint minden olyan ügyben, amely Gyurcsány Ferenc illetve a hatalom számára kényelmetlen -, hogy a kormány kinevezett az ő befolyásolási körébe tartozó bizottságot, hogy derítsen ki különböző ügyeket. Ez önmagában már az eredménytelenséget is magában hozza, és azt látjuk, hogy a most nyilvánosságra került iratok nem segítenek közelebb jutni az olajügyek megoldásához - szögezte le a Fidesz szóvivője.