Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben háromezer munkahely

Veszélybe került a Bakonyi Erőmű Rt. több száz dolgozójának munkahelye, mivel a cég korlátozni kényszerült az ajkai timföldgyárnak nyújtott hőszolgáltatást; a cég csak annyi gőzt biztosít, amennyi a technológiai berendezések károsodásának megelőzéséhez szükséges.


Dátum: 2003-02-17 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:43.415517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Frigyes, a Bakonyi Erőmű Rt. vezérigazgatója hétfőn elmondta: a döntés oka, hogy a Magyar Villamos Művek Rt. nem kötött hosszú távú szerződést az erőművel, így a cég január elsejétől kikerült a közcélú villamosenergia-termelők köréből.

A kapacitásához képest harmadára csökkent, nyomott árú energia- és hőtermelésből nem képes fenntartani magát az erőmű.

Ajka ötezer lakásában és számos közintézményében egyelőre biztosítják - a cég jelentős vesztesége ellenére is - a hőszolgáltatást.

A vezérigazgató szerint a cég ellehetetlenüléséhez az is hozzájárult, hogy a tervezett inotai szenes erőmű nem épült meg, emiatt piac nélkül maradt a balinkai bánya. Németh Frigyes beszámolt arról: ezen a héten megkezdik az egyeztető tárgyalásokat a balinkai bánya bezárásáról, 400 bányász elbocsátásáról.

Veszély fenyegeti a Bakonyi Erőmű Rt. további 700 dolgozójának, valamint a bauxit-timföld vertikum bányáiban és gyáraiban foglalkoztatott mintegy 2 ezer embernek a munkahelyét is. A Bakonyi Erőmű Rt. ezért azonnali segítséget kér és vár a kormányzati szervektől - mondta a vezérigazgató.

Sillinger Nándor, a Magyar Alumínium (Mal) Rt. vezérigazgatója elmondta: indokolatlannak tartják az erőmű lépését, és a vezetéstől hétfőn levélben kérték a timföldgyári hőszolgáltatás helyreállítását.

Hétfőtől a timföldgyár termelési kapacitásának a csökkenése mintegy 15-20 százalékos. A timföldtermelés naponta 800 tonna, amiből most legalább 100-150 tonna kiesik.

A vezérigazgató megjegyezte: a Mal Rt. energiavásárlása csupán egyharmadát teszi ki az ajkai erőmű összes bevételének.

Ha a Mal - a korlátozott termelés miatt - vevőit nem tudja a szerződéseknek megfelelően kielégíteni, és emiatt azok kártérítési igénnyel lépnek fel, azt áthárítják a Bakonyi Erőmű Rt.-re.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek