Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb meghallgatás vasfüggönybontás ügyében az EP-ben

Szájer József sajtóközleménye.


Dátum: 2007-10-04 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:17:23.058152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament mentelmi ügyekkel foglalkozó Jogi Bizottsága a mai napon - zárt ülés keretében - ismételten tárgyalta Szájer József (Fidesz) a Kossuth téri vasfüggöny lebontása miatt, rendzavarás szabálysértés ügyben, öt magyar néppárti képviselő (Szájer József, Becsey Zsolt, Gyürk András, Barsi-Pataky Etelka, Őry Csaba) ellen indult eljárást.

Az Európai Parlament Jogi Bizottságánál az eljárást Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke kezdeményezte. A jogi bizottság korábbi ülésein már tárgyalta az ügyet, döntés a jogi bizottság későbbi ülésén várható.

Kapcsolódó elemek