Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP-s oldalon állt a dögei polgármester

A dögei polgármesternek a korrupciós, pénzlenyúlásos időszakban már semmi köze sem volt a Fideszhez, annál inkább az MSZP-hez - hangsúlyozta Szijjártó Péter csütörtökön kiadott közleményében.


Dátum: 2007-10-04 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:17:24.845514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szóvivője kitért rá, hangfelvétel is bizonyítja, "hogy a dögei polgármester korrupciós ügye szocialista pénzlenyúlás".

"A független politikus évekkel ezelőtt átállt a másik oldalra; oda, ahol a szocialisták egy felülről vezérelt, központilag irányított pénzlefölözési rendszert építettek ki" - tette hozzá Szijjártó.

A fideszes politikus emlékeztetett rá: "Vincze Ferenc Tibor a Hír Tv Híradóban 17 órakor bemutatott bejátszásban személyesen vall arról, hogy "Gazdát" (a megyei közgyűlés akkori szocialista elnökét Gazda Lászlónak hívták), valamint Hiller István akkori MSZP-elnököt várja egy rendezvényére".

"Tehát a dögei polgármesternek a korrupciós, pénzlenyúlásos időszakban már semmi köze sem volt a Fideszhez, annál inkább az MSZP-hez" - mutat rá a közlemény.

A Hír Tv-hez került újabb hangfelvétel szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Döge polgármestere, a független Vince Ferenc Tibor arról beszél egy építési vállalkozónak, hogy az önkormányzati testület hat tagja húszmillióért cserébe segíteni fogja a kivitelezéshez szükséges újabb összeg lehívását.

A polgármester arra is utalt, hogy a vállalkozó már korábban kifizetett 8 millió forint kenőpénzt. Ám a cég végül nem kapta meg az építéshez szükséges összeget és tönkrement.

Kapcsolódó elemek