Rekordévet zárt tavaly a Porsche
A sportautógyártó Porsche tavaly értékesítési rekordot állított fel Németországban: 12 212 gépkocsi kibocsátása - a tavalyelőtti 11 683 után - a cég ötvenéves történetének legjobb eredménye volt.
Dátum: 2003-02-17 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:44.724516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Porsche AG hétfői stuttgarti bejelentése szerint különösen sikeres volt a klasszikus sportkocsi, a 911-es, amelyből 5,9 százalékos emelkedéssel 7740-et bocsátottak ki. Ugyanakkor a Boxter 4420-ról 3871-re esett vissza.
Az új Cayenne-t tavaly decemberben vezették be a német piacra: indulását nagy várakozás előzte meg és az idén jó értékesítési eredményeket várnak tőle.
Wendelin Wiedekinget, a Porsche főnökét választotta a Fortune magazin a 2003-as év üzletemberévé. A magazin indoklása szerint Wiedeking a sportautógyártó Porschét egy túléléséért küzdő vállalkozásból gyakorlatilag "pénzgyárrá" változtatta, mióta 1992-ben hivatalba lépett. A Porsche elmúlt üzleti évében 13 százalékos üzemi nyereségével a legmagasabb mutatót érte el az autógyártók között.
A cég a júliussal indult 2002/2003-as üzleti év első felében is növelte forgalmát és nyereségét. A világ legnyereségesebb autógyára jó úton van afelé, hogy a kilencedik évet zárja rekordprofittal. Az előzetes adat szerint a stuttgarti autógyár 185,1 millió euró adó előtti nyereséget ért el a januárral záruló első üzleti félévben, 18,3 százalékkal többet, mint az előző pénzügyi év első felében. Adózott nyeresége 101,7 millió euró volt, 13,8 százalékkal több az egy évvel korábbi 89,4 millió eurónál.
A konszern forgalma 19,6 százalékkal 2,2 milliárd euróra nőtt. Ugyancsak előzetes adat szerint az egy évvel korábbihoz képest 5,2 százalékkal többet, 24 684 autót adott el a Porsche az első üzleti félévben, és összesen 27 689 autót gyártott, 10 százalékkal többet, mint a viszonyítási időszakban.
A 2002/03-as pénzügyi év egészére 65 ezer autó eladásával számol a Porsche, a 2001/02-es 54 234 után, és a nyereségének további emelkedését is várja. A 2001/02-es pénzügyi évben 40 százalékkal, 828 millió euróra növelte adó előtti profitját.
Hétfő délután a Porsche AG elsőbbségi részvénye 346 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 344 eurós előző zárás után, 0,58 százalékos emelkedéssel. Ötvenkét héten belül 550,00 és 345,00 euró között változott az ára, az idei év eleje óta 12,63 százalékot vesztett értékéből.
MTI - fidesz.hu