Gyorssegélyt kapott a győri színház
Százmillió forintos gyorssegélyt szavazott meg a Győri Nemzetinek csütörtökön este a városi közgyűlés. Erre azért volt szükség, mert tavaly a színház 112 milliós hiányt halmozott fel. Borkai Zsolt polgármester a Független Hírügynökségnek elmondta, a képviselő testület egyhangúlag támogatta a színház támogatását.
Dátum: 2007-10-05 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:17:38.923315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ottófi Rudolf alpolgármester hozzátette, a pénzt az általános tartalékkeretből tudták a színháznak adni, hogy ne legyenek működésképtelenek.
Tavaly Korcsmáros György színigazgatót éppen ezért a felhalmozott hiányért menesztették. Helyére Forgács Péter színművészt jelölték, jelenleg ő irányítja a győri társulatot.