"Az érzéketlen milliárdosok kormánya"
A kormány az elmúlt öt évben folyamatosan becsapta, átverte a magyarországi munkavállalókat - hangsúlyozta Kontur Pál fideszes képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-10-05 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:17:40.440715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő újságírók előtt pénteken olyan szabályozás bevezetését sürgette, amely a rendezett munkaügyi kapcsolatok részének tekinti, hogy "a szakszervezetek tudjanak dolgozni, tisztességes módon tudjanak érdekeket képviselni".
Filló szerint munkáskvótára is szükség van, amellyel nőne a munkás, vagy másképpen munkavállalói képviselők száma a parlamentben.
Kontur Pál fideszes országgyűlési képviselő reagálásában azt mondta: pártja nem "szépreményű" ötleteket, hanem megoldásokat vár a kormánytól, mivel erre az MSZP-SZDSZ koalíció eddigi regnálása során még nem volt példa.
"A kormány az elmúlt öt évben folyamatosan becsapta, átverte a magyarországi munkavállalókat, soha nem állt ki az érdekeik mellett: nem a munkával élő emberben, hanem pénzben gondolkodott" - fogalmazott a politikus, aki úgy vélte, hogy "ez a kormány az érzéketlen milliárdosok kormánya", amelyet Medgyessy "az érzéketlen bankár" után most Gyurcsány, az "érzéketlen milliárdos" vezet.
A Fidesz munkástagozatának vezetője a dunaújvárosi Hankook esetére utalva azt mondta, az emberek elvárják a kormánytól, hogy álljon ki az érdekeik mellett, és ha multinacionális céggel köt szerződést, akkor képviselje őket.
Hozzátette: az elmúlt öt évben duplájára nőtt a munkanélküliség, és soha nem volt az újkori magyar történelemben az élő munkán ilyen adóteher.
A képviselő szerint ez utóbbi azért is "nagyon nagy probléma", mert hozzájárul a feketegazdaság megerősödéséhez.
Kontur Pál az Orbán-kormány magyar munkavállalókat támogató intézkedéseire emlékeztetve azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz a jövőben is "ebben gondolkodik".