Megemlékezés az aradi vértanúkról
Október 6-a tehát nekünk, magyaroknak másfél évszázada a becsület napja. A becsületé, mert tizenhárom tábornok és az első felelős magyar miniszterelnök szembe mert nézni a Sorssal - fogalmazott ünnepi beszédében Deutsch-Für Tamás Székesfehérvárott. Az alábbiakban a beszéd szó szerinti változatát közöljük.
Dátum: 2007-10-05 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:17:45.427882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különös látvány fogadta a fogvatartókat, amikor Joszipovics Antal cellájának ajtaja csikorogva kitárult. A tekintélyes nemesúr, zágrábi főispán ugyanis szabadulásának hírére az ágyához bilincselte magát. Az őrség egy darabig zavartan állt a szűkös, dohos fogda bejáratánál, a csend dermesztővé vált; a katonák nem értették, hogy a kezdetben halálra, majd tizenöt év fogságra ítélt honvéd ezredes miért nem akar idő előtt távozni. A tétovázásnak az őrség parancsnoka vetett véget: a különös foglyot, aki horvát létére még bilincsbe verve is kitartott a magyar szabadság és függetlenség ügye mellett, erőszakkal távolították el és engedték szabadon.
Kedves Fiatal Barátaim!
Szeretettel köszöntelek Benneteket ezen a szomorú őszi napon, akik ünnepelni jöttetek ide, Székesfehérvárra.
Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden dörgedelem ellenére, amelyet a kultúra, a közbeszéd és a közoktatás állapotával kapcsolatban el szoktunk mondani, nemigen akad olyan magyar ember, aki ne tudná, milyen csodálatos, felemelő, hősies és szívszorító eseményei, fordulatai voltak az 1848-as forradalomnak és szabadságharcnak. Úgy vélem, közülünk bárki néhány perc alatt össze tudná szedni mindazt, amit az iskolában mindannyiunknak megtanítottak. Elsőként minden bizonnyal Petőfi és Kossuth neve hangzana el, majd a márciusi ifjaké, Batthyány miniszterelnök úré, Görgei Artúr tábornoké, majd számba vennénk az áprilisi törvényeket, a jobbágyfelszabadítást, az úrbéri terhek eltörlését, az érdekegyesítést, a Habsburg ház trónfosztását, megemlékeznénk a világosi fegyverletételről, és végül felsorolnánk az aradi tizenhármat.
Ám a történelem veleje nem az, ami megtörtént, hanem amit az emberek gondoltak és mondtak róla. 1848-49 története véget érhetett ugyan a forradalom eltiprásával, a szabadságharc vérbe fojtásával, de a történelem, az emlékezetünkben őrzött múlt története korántsem zárult le az aradi vár gyászos udvarán. És ez a történet, múltunk története éppúgy alakította és alakítja életünket, mint ahogy életünk alakítja emlékezetünkben őrzött múltunk történetét.
Joszipovics Antal, és mindazok, akik hozzá hasonlóan bátor magatartásukkal megszégyenítették a bécsi kormányzatot - melynek az ötvenes évek végére hovatovább azt kellett erőszakkal elérnie, hogy némelyik elítélt elhagyja börtönét -, azt bizonyították, hogy még izzik a parázs a hamu alatt. A tizenhárom hős, akiket 158 évvel ezelőtt a vesztőhelyre kísértek, hogy végleg elvesszenek, holtukban mégis diadalt arattak, hiszen a Habsburg császárnál és az orosz cárnál is nagyobb, hatalmasabb ellenfelet győztek le: az Időt és a Felejtést.
Meg sem alvadt a vér a ruhátlanul elásott tábornokok golyószaggatta ingén, fel sem szárad a könny az elítélteket vesztőhelyre, egészen a bitófáig kísérő minorita barátok arcán, és talán még a döbbenet sem múlt el a halálba menők nyugalmán ámuló brünni hóhér tekintetéről, az aradi tizenhármak máris visszatértek a halálból, paripáikkal beszáguldották az egész országot, és soha nem látott verbuválásba, toborzásba kezdtek.
Félelmetes sereg gyűlt a zászlaik alá.
Hiába álltak az aradi sáncokon tüzérek égő kanóccal a kezükben ágyúikat a város, az ország felé fordítva, a Tizenhárom és az élők diadalmas találkozását nem tudták megakadályozni. Hiába volt a hírzárlat, hiába a zaklatás, a sok-sok házkutatás, a falragaszok, melyek statáriális bírósággal fenyegették azokat, akik honvéd-egyenruhában jelentek meg a színházban: feltartóztathatatlanul, valamilyen belső hullámhosszon, titkos adón terjedt, és vált közhírré, amit a hatalom a várfalak mögé bújtatott, amit az aradi halálvölgy magába zárt.
Ami a harctéren szétszórattatott, az a lelkekben rendíthetetlen csatarendbe sorakozott.
Ami a kard által elveszett, azt az emlékezet fegyvere visszaszerezte.
S ami néhány óra alatt összeomlott, azt évtizedek kitartása talpra állította.
De hogyan győzhettek a két Nagyúrral és a rájuk idomított szellemlovasokkal: a Félelemmel, az Apátiával és a Reménytelenséggel szemben?
Magukban sehogy, csak egy erős, az eltávozottak, az élők és a majdan megszületők megingathatatlan szövetségében. Egy olyan szövetség erejével, mely tudja: céljai csak nemzedékek elmúltával érhetők el.
Így állítottuk csatarendbe a sokezernyi szétvert akaratot, így szereztük vissza a láncba vert szabadságot, s így támasztottuk fel évtizedek fogcsikorgató kitartásával a földre kényszerített magyarságot.
Október 6-a tehát nekünk, magyaroknak másfél évszázada a becsület napja. A becsületé, mert tizenhárom tábornok és az első felelős magyar miniszterelnök szembe mert nézni a Sorssal. A becsületé, mert vállalták, amit számukra a Végzet kimért, ha mégoly kegyetlen, igazságtalan és megalázó volt is az Ítélet. A becsületé, mert nem csupán életükben, de halálukban is bátrak voltak: bukásuk után nemzedékeken keresztül magyarok százezreinek, millióinak tisztelete, odaadása és hűsége tartotta távol tőlük és szent eszméinktől a Szégyent.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
Tavaly óta, másfél évszázad kitartása után mégis a szégyen árnya borul október 6-ra. Holott a minden magyart megpróbáló XX. század után most, a XXI. megóvni látszik minket a nagy történelmi kataklizmáktól: ma szabadon, függetlenül, saját magunk rendelkezünk a sorsunk felől. Már nem kell becstelen élet vagy hősi halál, jövedelmező megalkuvás vagy passzív ellenállás, reménytelen itthon maradás vagy új jövőt kínáló menekülés között választanunk.
Mégis, a hatalom birtokosai egy évvel ezelőtt - talán még emlékeznek rá -hitvány módon éppen a becsület napján sorakoztak fel a hazugság mögött, a bizalmi szavazáson egy emberként álltak ki Gyurcsány Ferenc mellett.
Bátor és igazságos választás helyett szavaztak, emelt fejjel meghozott döntés helyett hosszú, álságos és gyáva vitát folytattak, szégyent hozva ezzel az ország házára, a törvényhozás épületére.
Nekünk, akik az Új Többséget alkotjuk, nem azért van igazunk, mert sokmilliónyian állunk ki az igazság, az őszinteség és a becsület mellett. Hanem azért, mert nincs törvény, nincs indítvány, nincs hatalmi erő, amely felülírhatná az igazságot: a hazugságot senki és sehol sem emelheti az igazság rangjára. Még egy ország parlamentje sem. Mert választani ugyan lehet: követjük-e az évezredes erkölcsi normákat, vagy sem, de róluk szavazni nem. Hiszen Hamvas Bélától tudjuk, "az igazság nem statisztikai kérdés. Az egész emberiség hazudhat valamit, abból nem lesz igazság."
Kedves Barátaim!
Olyan országban élünk, ahol egy esztendeje a miniszterelnök - a parlament többségének támogatásával megerősítve - nyíltan hazudhat.
Hazudhat az őt jelölő parlamenti frakciónak és egész tagságának, hazudhat a népfelséget megtestesítő Országgyűlésnek, hazudhat a magyar választópolgároknak. Hazudhat a minket a közelmúltban soraiba fogadó Európai Uniónak, a nemzetközi politikai világnak és üzleti életnek. Tettével lejárathatja az őt jelölő pártot, lejárathatja az ország kormányát, és szégyent hozhat valamennyi magyar emberre.
Olyan országban élünk, ahol a miniszterelnök az egy esztendeje bevallotta, hogy önző céljai érdekében szándékosan tönkretette és tönkreteszi az országot.
Olyan országban élünk, ahol a halálban is Bátrak örököseiként az élethez is Gyávák kormányoznak. Gondoljunk csak bele egy pillanatra: mi lett volna velünk, ha a magyar honvédsereg élén ilyen nyúlszívű tábornokok állnak? Kétségtelen tény: most nem lenne miért itt lennünk. Hiszen nem lenne kikre emlékeznünk. És nem csupán azért, mert a hazug, minden porcikájában gyáva ember képtelen hőssé válni, hanem azért is, mert bármit tesz, az kihullik az emlékezet rostáján.
Kedves Barátaim!
Vissza kell adnunk október 6-a becsületét, vissza kell adnunk Batthyány Lajos örökébe lépők becsületét, vissza kell adnunk az ország házának becsületét, vissza kell adnunk a szavazás becsületét!
A népszavazással új korszakot kell nyitnunk a magyar demokrácia történetében, mert nem lehet egy országot az erkölcsi normák semmibevételével irányítani.
Új korszakot kell nyitnunk, amikor kimondjuk: aki egyszer elállt az igazság szolgálatától, nem szolgálhatja többé a nemzetet, és haladéktalanul távoznia kell a hatalomból.
Új korszakot kell nyitnunk, mert bebizonyosodott, hogy ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden kétségessé lesz. Ezért nem nézhetjük tovább tétlenül, hogy a bizalmatlanság sűrű, nehéz köde mindent megüljön, hogy a hazugság pókhálója mindenünket beszőjön, hogy a csalás, a megtévesztés megfertőzze hazánkat, legyengítse közösségeinket, szétzilálja munkahelyi, baráti, családi kapcsolatainkat.
Nem nézhetjük tétlenül, hogy minden következmény nélkül évezredes íratlan szabályokat söpörjenek el, mert abban a közösségben, ahol minden elemi szabály semmissé válik, ott nem érdemes sem élni, sem meghalni. Márpedig mi itt szeretnénk, mert itt kell élnünk és halnunk.
Kedves Fiatal Barátaim!
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel." - írja Széchenyi István. "Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen."
Ha hiszünk önmagunkban, ha nem akarunk hasonlatosak lenni azokhoz, akik az élethez is gyávák, akkor meg kell állítanunk az életünk, a közösségeink, a hazánk lezüllesztését. Be kell bizonyítanunk, hogy - Széchenyi szavaival - nem a nemzetben van a hiba, ezért nem tűrjük, hogy egy hitvány kormány a helyén maradjon.
A mi erőnk, a demokraták ereje nem fizikai jellegű. Nem mintha a sok millió megfeszülő kar nem lenne képes minden követ megmozgatni, nem mintha sok százezer egymásba kapaszkodó ember nem lenne képes bármilyen hatalmat elsodorni.
De mi a hazugságot akarjuk elsöpörni, a nemzetet szeretnénk felemelni. A mi erőnk a méltóság, a fegyelmezettség és a kitartás ereje. Csendes kiállásunk a demokrácia mellett bátrabb minden szózuhatagnál, elszántságunk szilárdabb minden nyers indulatnál.