Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Michel: nem lehet kizárni az erő alkalmazását

Irakkal szemben nem lehet kizárni az erőszak alkalmazását, amely azonban csak a végső eszköz lehet; előtte minden más lehetőséget ki kell meríteni - mondta a belga diplomácia irányítója az EU külügyminiszteri tanácsának hétfőn kezdődött rendkívüli ülésén.


Dátum: 2003-02-17 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:45.323246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Louis Michel szerint továbbra is maximális nyomást kell gyakorolni Bagdadra annak érdekében, hogy teljesítse a nemzetközi közösség által előírt leszerelési kötelezettségeit. El kell érni, hogy aktívan együttműködjön az ENSZ fegyverzetellenőreivel, és világossá kell tenni, hogy rá hárul a bizonyítás terhe.

A tizenötöknek is közös célja Irak leszerelése, amelyet a lehető legrövidebb időn belül kell végrehajtani. Ehhez viszont folytatni kell az ENSZ-ellenőrzéseket, mert az ellenőrök legutóbbi jelentése is azt igazolta, hogy ez eredményes módszer - jelentette ki felszólalásában Michel.

A belga miniszter nem értett egyet az EU megosztottságával kapcsolatos állításokkal. Szerinte téves elemzéseken, egymás álláspontjának félreértelmezésén alapulnak a tizenötök közötti "úgynevezett választóvonalakról" szóló beszámolók. A tizenötök előtt pedig nyitva áll a lehetőség, hogy erős és következetes álláspontra helyezkedjenek - mondta.

Kitért mindamellett "a nyolcak levelére", arra a közös felhívásra is, amelyben öt EU-tagország és három tagjelölt - köztük Magyarország - állt ki az iraki válságban tanúsítandó transzatlanti szolidaritás mellett. Michel ezt "szerencsétlen kezdeményezésnek" nevezte, de "nem azért, mintha mi nem írhattuk volna alá a levél tartalmát - az az ironikus a dologban, hogy aláírhattuk volna -, hanem azért, mert a lépés Európa megosztottságára utaló jelzést közvetített. Ez pedig mindannyiunkat meggyengített, a levél aláíróit éppúgy, mint azokat, akik nem csatlakoztak a felhíváshoz" - mondta.

Michel szerint a tizenötök egységének helyreállítására annál is nagyobb szükség van, mert közös felelősségük messze túlmutat az iraki válságon. - Semmiképpen nem engedhetjük meg magunknak, hogy "megosztottságunk" zavart keltsen a bővítési folyamatban és az (Európa jövőjével foglalkozó) konvent munkájában - jelentette ki.

Az egység helyreállítása érdekében a belga miniszter szerint az uniónak el kell kerülnie "az Egyesült Államok vagy Európa" hamis dilemmáját. "Mindannyian tudjuk, még ha habozunk is kimondani, hogy az Irakról folytatott vitánk tétjei között a transzatlanti kapcsolatok is ott vannak" - mondta a tanácsülésen Michel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek