Martonyi-Kavan találkozó Brüsszelben
A magyar külügyminiszter biztosította cseh kollegáját arról, hogy Magyarország a jövőben sem kívánja felvetni a kétoldalú kapcsolatokban a Benes-dekrétumok kérdését.
Dátum: 2002-03-01 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:15.936869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martonyi János csütörtökön Brüsszelben, az Európa jövőjével foglalkozó konvent alakuló ülése alkalmával folytatott rövid, informális eszmecserét Jan Kavannal, amelyen azt is megerősítette, hogy a dekrétumok kérdését Magyarország nem tekinti a csatlakozási tárgyalások témájának.
Egyetértettek abban, hogy a visegrádi együttműködést folytatni kell, mert adottak és egyértelműek az ehhez fűződő közös érdekek. Ennek megfelelően minden tervbe vett találkozót megtartanak: a jövő héten Rómában az integrációs államtitkárok, majd március 20. körül Magyarországon a környezetvédelmi miniszterek találkoznak. Változatlanul napirenden van emellett a csúcstalálkozó is, amelynek időpontját a későbbiekben egyeztetik.
A magyar külügyminiszter szerint a Benes-dekrétumok körüli nézeteltérés félreértésből fakad, és egyáltalán nem fogja megzavarni a visegrádi országok közötti együttműködést.
Magyarország és Csehország egyetért abban, hogy az általuk is közösen épített, újraegyesülő, demokratikus értékeken és elveken alapuló Európában meg kell haladni azokat a történelmi maradványokat, amelyeknek nem lehet szerepe Európa egységének összefüggésében - állapították meg a miniszterek.