Zuschlagolás Budapesten
Demszkyék nagyjából 10 zuschlagnyi, azaz közel 600 millió forintnyi útfelújítási pénzzel nem tudnak elszámolni - hívta fel a figyelmet interpellációjában Révész Máriusz.
Dátum: 2007-10-08 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:23.100585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszkyék módszere kísértetiesen emlékeztet a szocialista ifjúság pénzlenyúlási trükkjeire. A szocialista ifjakhoz hasonlóan a Fővárosi Önkormányzat sem a pályázatnak megfelelően járt el, és valótlan adatokkal számolva fedezték a felvett pénzt - hívta fel a figyelmet a fideszes képviselő. Volt olyan út, amelynél bár 1600 méterre pályáztak, mindössze egy 470 méteres szakaszát újították fel, de természetesen a vállalkozó leszámlázta, és ki is fizették neki az 1600 métert. Erre az útra aztán egy másik pályázatot is benyújtottak, mellyel egyébként az imént említett 1600 méterbe beletartozó 1100 méternyi szakasz felújítására szereztek ismét állami pénzeket. Ez egy ügy az 55 közül. Révész Máriusz megjegyezte: ezt még a nem túlságosan gátlásos Zuschlag sem merte volna megtenni. Mi lehetett a további sorsa ezeknek a pénzeknek? Itt sem tudhatjuk pontosan . . .
Demszkyék szerint a szabálytalanságok a túlságosan bürokratikus pályázati eljárás miatt történtek. Az igazság kiderítése érdekében a szabad "demokraták" és a fővárosi szocialisták megakadályozták, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építéskivitelezési
Tanszéke megvizsgálja az érintett beruházásokat - hívta fel a figyelmet Révész Máriusz. Hiába ilyenek az igazi demokraták - jegyezte meg. Sőt az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselői kivonultak a Fővárosi Közgyűlésről, hogy ne lehessen tárgyalni a 600 milliós korrupciós ügyet - tette hozzá. Vajon milyen arányban osztozik az MSZP, az SZDSZ és az MDF? - kérdezte a politikus. Dávid Ibolya biztosan meg tudja pontosan mondani a 3 párt közötti százalékos megosztást - jegyezte meg.
Ha 470 méter útfelújításra 1600 métert számolnak el, az a bürokráciából adódó adminisztratív eltérés vagy szimplán lopás? Mit tett a botrány kirobbanása óta eltelt időben? Miért nem tett feljelentést azóta sem, hiszen nyilvánvaló, hogy az elvtársai lopják az állami pályázati pénzeket? Hány százalékot kellett visszafizetni az illetékes miniszteri elvtársaknak? - tette fel kérdéseit a miniszternek Révész Máriusz.
Az interpellált miniszter helyett Újhelyi István államtitkár válaszolt. Elmondta, hogy a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács írta ki a pályázatot, és a minisztérium nyomon követi az eseményeket, amióta vizsgálat zajlik. Jelen pillanatban az ügy a tanács feladatkörébe tartozik, nem indokolt a tárca idő előtti beavatkozása - tette hozzá.
Viszontválaszában Révész Máriusz a Pest megyei Kocsér község esetét hozta fel példának, ahol 2006-ban jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt ügyészi megrovásban részesült a polgármester, a településtől a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács a teljes (25 milliós) támogatási összeget megvonta, és három évre kizárták az állami támogatásra pályázók köréből. Ebben az országban egy jogrend van, vagy pedig kettő? Egy vonatkozik, mondjuk Kocsérra, egy pedig Demszky Gáborra és Önökre? - kérdezte a fideszes politikus. Révész Máriusz hangsúlyozta: a Fővárosi Közgyűlésben az MSZP az SZDSZ és az MDF folyamatosan próbálja megakadályozni az ügy kivizsgálását.
A fideszes képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát, a kormánypárti többség azonban igen.