Csak vakerol a Gyurcsány-kormány
Farkas Flórián fideszes frakcióvezető-helyettes hétfőn napirend előtti felszólalásában arról beszélt a parlamentben, hogy a kormány valódi cigánypolitika helyett csupán "vakerol".
Dátum: 2007-10-08 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:24.609112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esélyegyenlőségről beszélnek miközben óvodai férőhelyek ezreit szüntetik meg, valamint kistelepülési iskolák százait zárják be, amivel cigánytanulók ezreit kényszerítik költséges utazásra - mondta a politikus, hozzátéve, hogy a kormányzat épp a cigányok által sűrűn lakott térségekben számolja fel a tömegközlekedést.
Farkas Flórián szerint a kormány munkahelyteremtő propagandája is lózung, hiszen az adó- és járulékterhek növelésével azokat a kis- és középvállalkozókat teszik tönkre, akik munkát adhatnának a cigányoknak.
A politikus a civilszerveződési és pályázati lehetőségekről azt mondta, abból elsősorban, mint ahogyan a Zuschlag-ügy is mutatja, a "csókos haverok" profitálnak.
Farkas Flórián az egészségügyi átalakításokat bírálva arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakrendelőkig történő, sokszor 50 kilométeres utazás költségeit a cigánycsaládok képtelenek előteremteni.
A honatya a három éve meghirdetett roma évtized programmal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az eltelt időszakban egyetlen konkrét program sem indult el.
Farkas szerint a középtávú romaintegrációs porgramm is "szép csendesen kimúlt", konkrét programok helyett ezen a területen is a "mellébeszélés" tapasztalható.
Farkas Flórián a kormányfő egy korábbi cigánynyelvű parlamenti felszólalására utalva arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc ötpercnyi nyelvtanulással akart milliárdokat megspórolni a költségvetésnek.
A cigánytelepek felszámolásával kapcsolatos kormányzati tevékenységet úgy értékelte, hogy az kimerül a nyilatkozatokban.
"A valóság: a 2007. évi költségvetés erre a célra olyan szégyenletesen kis összeget tartalmazott, amelynél egy kormány közeli nagyvállalkozó budai villája is többet ér" - tette hozzá.
Farkas Flórián szerint "soha ennyi kormányzati tisztviselő, jogvédő, esélykiegyenlítő hivatalnok, baráti körbe tartozó civilszervezeti vezető nem élt meg a cigányügyből, mint ma".
"Mindenki jól jár, kivéve a cigányokat és a cigánysághoz hozzászegényedő magyarokat" - mondta Farkas Flórián.