Tiszta vizet a lyukas pohárba?
Pelczné Gáll Ildikó Bajnai Gordon területfejlesztési és önkormányzati miniszterhez intézett interpellációt "Tiszta vizet a lyukas pohárba?" címmel.
Dátum: 2007-10-08 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:24.946440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Talán nehéz már felidézni, hogy miként kezdődött el az a folyamat, aminek az egyik csúcspontja a Weiszenberger-ügy lett - jegyezte meg a politikus, és hozzátette, hogy a kormányzat számára nyilván nem volt idegen ez a mentalitás a 2006-os választások elhazudása alatt, s utána sem. Emlékeztetett Veres János pénzügyminiszter 2006. április 14-én, a mátészalkai polgármesteri hivatalban elhangzott egyik mondatára, amely így szólt: "...hogy egyes térségek ezen belül hogy fognak majd részesedni, azon fog múlni, hogy a térségeken belül milyen választási eredmény születik."
A Fidesz képviselője felidézte Lamperth Mónika elhíresült beszédét is, amely így hangzott: "Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban."
Öntsünk tiszta vizet a pohárba! - javasolta a miniszter mondatait idézve Pelczné a tárca vezetőjének. Átláthatóság, törvényesség, garanciák, összeférhetetlenség, mind-mind kommunikációs címszavak, amelyeket tartalommal kellene megtölteni - szögezte le, mert mint mondta, a valóság most úgy néz ki, hogy vízágyút vesznek a Schengen Alapból, lemutyizott pályázatokról hallunk, átláthatatlan tanácsadói hálózatok működnek és az Állami Számvevőszék szerint sem működik tökéletesen az ellenőrzési rendszer.
"Ne toldozzunk-foltozzunk, javasoltuk, építsünk átlátható rendszert" - hangoztatta a fideszes alelnök, és a következő kérdést tette fel a miniszternek: mit tesznek ők az átláthatóság jegyében?
Bajnai Gordon válaszában azt mondta: "nem gondolom, hogy a pénzek tisztasága terén a kormány és az ellenzék felelőssége egybemosható lenne, nyilvánvalóan a mindenkori kormány felelőssége mindig nagyobb". Hozzátette, a kormány felelős azért, hogy minden eszközzel biztosítsa ezen pénzek tisztaságát, és ha valahol az átláthatóság sérül, akkor lépjen fel a lehető legkeményebben. A saját felelősségéről szólva elmondta: olyan garanciális elemekre vannak szükség az ellenőrzési rendszerben, amelyek minden korábbinál jobban szolgálják az átláthatóságot. Felsorolta, hogy szerinte már mi mindent vezettek már be ezért. Azt tanácsolta, ne azt nézzék, honnan jönnek a javaslatok, hanem hogy miről szólnak, és ebben az esetben könnyen meg fognak tudni állapodni.
Pelczné Gáll Ildikó viszontválaszában elmondta: való igaz, visszamutogatásnak és elkendőzésnek semmi értelme nincs, az átláthatóságot és a nyilvánosságot kell biztosítani, és akkor nem lesznek ilyen vélt, kevésbé megalapozott rémhírek. Mindannyiunk felelőssége, hgy ez ne legyen - szögezte le. Hozzátette: olyan rendszert kell teremtenünk, amely ezt biztosítja. Nem kiskapust, hanem átlátható rendszert. Arra kérte a minisztert, ne azt nézze, honnan jön a javaslat, hanem fogadja el, ha jó, akkor is, ha az ellenzéktől érkezik.