A gátlástalanságnak nincs határa
Font Sándor fideszes képviselő "A törvény nem akadály, avagy a gátlástalanságnak nincs határa" címmel nyújtott be interpellációt az agrártárcához.
Dátum: 2007-10-08 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:25.296477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Font Sándor felszólalásában arra a nyáron megalkotott kormányrendeletre emlékeztetett, amely lehetővé teszi, hogy a földtörvény elővásárlási és élő-haszonbérlei jogra vonatkozó rendelkezéseit ne keljen az állami földekre alkalmazni, vagyis, amely megfosztja a törvényben előírt elővásárlási jog gyakorlásától a helyben lakókat.
Font a Nemzeti Földalap olyan birtokösszevonásos értékesítési gyakorlatát kritizálva azt mondta, hogy a klasszikus gazdálkodó emiatt nem tud állami földet vásárolni.
A politikus egy Veszprém megyei illetve egy szendrői esetet hozott fel példaként, az előbbiben 47 földrészéletet vontak össze egy 651 hektáros értékesítési egységbe, és ezt kínálták 199 millió forintért, míg az utóbbiban egy 396 darab földrészből álló 6180 hektáros területet hirdettek meg 1 milliárd 116 millió forintért.
Font Sándor szerint a szendrői pályázat az állami vagyonról szóló törvénnyel is ellenkezik, hiszen a pályázatot azt követően írta ki a Nemzeti Földalap, hogy a törvény értelmében a szervezet beolvadt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be.
Kinek volt ilyen sürgős, hogy jogszabályokat áthágva "erőltessék" a szendőri birtok egy egységben való értékesítését, és az értékesítést olyan szervezet írja ki, amelyik a kiírás pillanatában már elvesztette önállóságát - tette fel a kérdést a Fidesz szakpolitikusa.
Font Sándor arra is kíváncsi volt, hogy a vagyontörvény által megfogalmazott családi gazdaságok támogatásának kötelezettségét miként segíti a 6180 hektáros földterület 1 milliárd 116 millió forintért való értékesítése.
Gőgös Zoltán, a mezőgazdasági tárca államtitkár azt hangoztatta, hogy a Font által említett Veszprém megyei értékesítés szándékától elállt a kormány, mert "hátrányosan érintett volna egy több mint 100 főt foglalkoztató vállalkozást".
Gőgös a szendrői esetről azt állította, hogy az "egyáltalán nem törvénytelen".
"Ez a helyes irány, szó sincs kiárusításról" - fogalmazott az államtitkár.
Font Sándor viszontválaszában visszautasította a kormány "értékesítő, rabló gyakorlatát", amelyben a helyben lakókat elzárják az állami földek megvásárlásától.
Font Sándor nem, de az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta Gőgös Zoltán válaszát.