Arányosítani kell a közteherviselést
Ne az elszegényített lakosság és a tőkeszegény kisvállalkozások terhei növekedjenek, hanem inkább innovatív megoldásokat kell keresni a közteherviselés arányosítása érdekében - mondta Bencsik János a parlamentben kedden az adótörvények módosításának általános vitájában.
Dátum: 2007-10-09 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:44.815292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismeretes a javaslat az áfa-törvényt leszámítva, amelyről új jogszabály készül, valamennyi adótörvényt módosítja. Emellett tartalmazza a tb-törvények és több más jogszabály módosítását is.
Az egyik leglényegesebb változás az úgynevezett "kisadók" összevonása. A szakképzési hozzájárulás, az innovációs járadék, a munkaadói járulék és a rehabilitációs járulék helyébe egységes adónem lépne, a kulturális járulék változatlan maradna. A tatabányai polgármester, országgyűlési képviselő a vitában hangsúlyozta: nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság van az emberért. Kifejtette: az adóbevételek a közjót szolgálják, ne pedig a kormányzat szavazatmaximalizáló politikai törekvéseit. A közjót, pedig az alapszolgáltatások minősége biztosítja: az oktatás, az egészségügy, a nyugellátás, a nemzedéki reprodukció - tette hozzá.
Bencsik János felszólalásában úgy vélekedett, hogy a globális tőke jórészt mentesül a közteherviselés alól, holott a nemzeti össztermék hetven százalékát a transznacionális társaságok állítják elő. A hazai vállalkozásokról szólva kitért arra, hogy azok gyenge jövedelemtermelő-képességgel rendelkeznek, piaci mozgásterük beszűkült, fejlesztési forrásokkal nem rendelkeznek, de mindezek ellenére meghatározó szerepük van a foglalkoztatásban. Külön szólt arról, hogy a lakossági terhek nem növelhetők. A tervezett vagyonadó csak egy szűk réteget érint, jelentős bevételt nem fog jelenteni. A kisvállalkozások terhe sem növelhető tovább, mert az már puszta létüket veszélyeztetné - hangsúlyozta.
A polgármester kiemelte, hogy a közszolgáltatások többségét az önkormányzatok biztosítják, ehhez képest 2008-ban a kormány tíz százalékkal tervezi csökkenteni az állami támogatás mértékét. Az infláció nyolc százalék felett van, így a reálpozíció közel húsz százalékkal romlik, a szociális fejezetek növekményét szintén felemészti a pénzromlás - vont mérleget Bencsik János, aki a folytatásban elmondta: a hazai nagyvárosok eladósodottsága átlagban eléri a hét-nyolc milliárd forintot. Parlamenti beszédében elhangzott, hogy a helyi adóbevételek a városi költségvetések húsz-harminc százalékát biztosítják, de a csökkenő kormányzati normatív támogatás miatt azok évek óta nem a fejlesztéseket, hanem az intézmények fenntartását szolgálják.
A tatabányai polgármester kitért arra is, hogy a multinacionális cégeknél egyre gyakoribb a transzferárak alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a termékeket és szolgáltatásokat a vállalatcsoport tagjai egymástól vásárolják. Így az alkalmazott árakkal befolyásolni lehet az eredményt, s ezzel átcsoportosíthatóvá válik a cégcsoporton belül keletkezett nyereség. Példaként említette, hogy a transzferárak az önköltségi árat esetenként mindössze három százalékkal haladhatja meg, ez az anyavállalat által engedélyezett profit. Ismertette: ha egy Magyarországon termelő cég harminc százalékos hozzáadott értéket állít elő, de abból a központja csak hármat ismer el, akkor huszonhetet számláznak le szolgáltatásként. Így a jelentősebb profit a központnak kinevezett cégnél jelentkezik. Ez nem más, mint nyereség-átcsoportosításnak álcázott modernkori gyarmatosítás - jelentette ki Bencsik János.
A polgármester példaként hivatkozott arra, hogy egy tatabányai transznacionális vállalkozás az idén 750 millió iparűzési adót fizetett az önkormányzat kasszájába. Ez jövőre - az innovatív könyvelésnek köszönhetően - növekvő termelési érték mellett is csak 150 millió forintot fog - közölte és hozzátette: ha ez a tendencia folytatódik, akkor az önkormányzati bevételek felére-harmadára csökkenhetnek. Mindez érzékenyen fogja érinteni a társasági adót is, mely az állami bevételek csökkenéséhez, a jóléti szolgáltatások további szűkítéséhez vezethet.
Bencsik János szerint az adótörvény estében is olyan parlamenti összefogásra van szükség, mint a hétfői Lex Mol esetében. A polgármester úgy vélte: akár jogszabály-módosítással kell segíteni az APEH kapcsolt vállalkozások nyereség-átcsoportosítását érintő, felderítő munkáját. Hangsúlyozta, hogy nem a transznacionális tőkeérdekek érvényesülése ellen szól, hanem a nemzeti érdekeink védelme és a társadalmi jólét szükségessége mellett. Összegzésként megállapította: "Ha nem cselekszünk, akkor az önkormányzati alrendszert és a teljes államháztartást együttesen több százmilliárdos bevételkiesés fogja sújtani, mely más európai nemzetgazdaságok bevételeit fogja gyarapítani."