Semmilyen pereskedés nem változtat a tényeken
Oroszország és az Európai Unió viszonya, reagálás Bajnai Gordon közleményére, valamint Tőkés László Európai Néppárti támogatottsága - ezek voltak azok a kérdések, amelyekre Orbán Viktor Prágában, a "Forum 2000" című konferencia után válaszolt a Hírt TV-nek.
Dátum: 2007-10-09 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:46.155112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Oroszország egészen más szabályok szerint alakítja a politikát és a gazdaságot, mint azt Nyugaton teszik - mondta Orbán Viktor az Európai Unió és Oroszország kapcsolatáról tartott beszédében. A Fidesz elnöke ezt azon a "Forum 2000" című nemzetközi konferencián mondta, amelyre személyesen Vaclav Havel, volt cseh köztársasági elnök hívta meg. A nemzetközi kerekasztal beszélgetést 1997-ben indította el Havel elnök és Elie Wiesel Nobel-díjas író, s az idei konferencia "Szabadság és Felelősség" címmel került megrendezésre, az Európai Unió és Oroszország kapcsolatai, valamint energiapolitikai kérdésekben.
Orbán Viktor beszédében azt mondta: ismét jelentős különbségek vannak Nyugat és Kelet között. Mindkét oldalon létezik választott parlament, kormány és törvény által korlátozott elnök, igazi politikai verseny azonban Oroszországban nincs. A gazdaság terén ugyan papíron létezik átláthatóság, piac és verseny, a feltételeket mégis állami befolyás alatt álló monopolcégek diktálják - jelentette ki a Fidesz elnöke.
Mint mondta, vannak országok, ahol a Kelethez vagy Nyugathoz tartozás kérdése még nem dőlt el, még mindig zajlik a küzdelem. Ide sorolta Magyarországot is, ahol a felelőtlenség, a politikai hazugság, a manipuláció, a monopóliumokra való törekvés időnként fölébe kerekedik a nyugatos politikai erőknek, amelyek valódi versenyre, igazmondásra, valódi programokra és gazdasági versenyre próbálják építeni a kritikájukat.
A konferencia után, újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor leszögezte: semmifajta pereskedés nem változtat azon a tényen, hogy az európai uniós pénzeket eltüntetik. Magyarországra 100 milliárd forintos nagyságrendben érkezett eddig is európai uniós pénz, de ez nem látszik az országon. "Továbbra is az a véleményem, hogy Magyarországon maffiapolitika érvényesül. Központilag, a kormány legmagasabb köreiből szervezett központi pénzeltüntetési rendszereket építettek ki. Az ország attól szenved, hogy a saját magunk által megkeresett pénzeket, tehát a költségvetési pénzeket és az Unióból a magyar embereknek küldött pénzeket is eltüntette a maffiapolitika. Ezen a tényen semmilyen per nem változtat" - jelentette ki Orbán Viktor.
Az Európai Néppárt (EPP) elnökének keddi nyilatkozatával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: Wilfrid Martens állítása igaz, hiszen Tőkés László nem független jelölt, és ez azon a beszélgetésen is kiderült, amikor Tőkés László találkozott az EPP elnökével. "Én is jelen voltam akkor, amikor Tőkés László világossá tette, hogy egyéni jelölt, de nem független, vagyis ha megkapja a szükséges bizalmat az emberektől, akkor az Európai Néppárt frakciójában, vagyis velünk együtt foglal majd helye az Európai Parlamentben" - nyilatkozta a Fidesz elnöke.