Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az aláírásgyűjtés sikere a népszavazás főpróbája lehet

Október 3-án történt valami a főváros IX. kerületének képviselő- testületi ülésén, amiről méltatlanul keveset lehet olvasni, hallani a médiában. Pedig a helyi ellenzék és a kerület polgárainak összefogása olyan sikert eredményezett, ami túlmutat eredeti célján: hitet és reményt adhat a leendő népszavazás sikerében kételkedőknek.


Dátum: 2007-10-10 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:49.653030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A történet még a nyár elején kezdődött, mikor is a képviselő-testület kormánypárti többsége megszavazta a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat (FESZ) vagyonkezelői jogának átadását, illetve a járóbeteg-szakrendelés ellátásának privatizációját 20 évre, amelyre nyílt pályázatot írtak ki. A Fidesz Ferencvárosi Szervezetének elnöke szeptember 4-én a Mester utcai rendelőintézet előtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek a FESZ tervezett magánosítása ellen.

Három napra rá, szeptember 7-én a Ferencvárosi Polgári Frakció kezdeményezésére az önkormányzat vezetői közmeghallgatást tartottak az ügyben. Az ott megjelentek igen markánsan adtak hangot ellenérzéseiknek, legtöbbjüket nem tudta megnyugtatni sem a polgármester, sem alpolgármesterei. A ferencvárosi Fidesz október 3-ig, a következő testületi ülés napjáig gyűjtötte az aláírásokat. Az összegyűlt, több mint 2800 tiltakozó kézjegyet a polgári frakció vezetője a nyilvános ülésen a napirend tárgyalása előtt adta át a polgármesternek. Végül a kerület vezetőinek meg kellett hajolniuk a közakarat előtt, ezért azt a határozati javaslatot terjesztették elő, hogy a pályázatot tekintsük eredménytelennek, illetve kezdjük meg a FESZ egyszemélyes önkormányzati tulajdonú, non-profit Kft-vé alakítását. A javaslat természetesen megkapta a szükséges szavazattöbbséget, így az ellenzék és a kerület polgárainak közös sikereként a járóbeteg-szakellátás közfeladatát a továbbiakban az önkormányzat saját gazdasági társasága látja el.

Mindannyian, akik tevőlegesen vettünk részt az aláírásgyűjtésben, szembesültünk azzal, hogy sokan, akik egyébként egyetértettek velünk, csak azért nem írták alá az ívet, mert véleményük szerint annak semmi foganatja sem lesz. "Úgyis el van ez már döntve...", "Ebben az országban úgysem számít, hogy mit akar a nép..." és még hosszan idézhetnénk azoknak a szkeptikusoknak a szavait, akik látván a Gyurcsány-kormány mindent túlélő, a legalapvetőbb demokratikus normákat semmibe vevő makacs ragaszkodását a hatalomhoz, lemondtak a népfelség akaratának kikényszeríthetőségéről. Ők azok, akik a népszavazásra sem mennek majd el, ugyanezen okok miatt. Ferencváros nekik üzen most: Tessék, itt az élő példa, hogy igenis meg lehet csinálni. A hatalom birtokosai is érzik, tudják, hogy nem mehetnek szembe tovább egy egész ország akaratával. Egy normális demokráciában az elsöprően eredményes és érvényes referendumnak nem csak a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat kell elsöpörnie...

Veres László

önkormányzati képviselő, a Fidesz ferencvárosi elnöke

Kapcsolódó elemek