Újabb talajvédelmi szabályozás
Hegyi Gyula, az MSZP parlamenti képviselője nem első ízben támadja a magyar és az európai mezőgazdaság érdekeit.
Dátum: 2007-10-10 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:18:55.230124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy korábbi újságcikkben azt javasolta, hogy a közös agrárpolitikára fordított összes európai forrást vonják el, és csoportosítsák át a megújuló energiák fejlesztésére - áll a delegáció nyilatkozatában.
A COPA-COGECA, az európai gazdák legfontosabb érdekképviseleti szervezete - amelynek a magyar mezőgazdasági érdekképviseletek is a tagjai - nyilatkozatban szólította fel a környezetvédelmi minisztereket a talajvédelmi irányelv elutasítására. Tagállami szinten ugyanis már számos, igen szigorú szabályozás létezik, amely megfelelően biztosítja a talaj védelmét.
Elfogadhatatlan - jelentették ki a képviselők -, hogy egy újabb, európai szintű szabályozással tovább növekedjen a bürokrácia, a gazdálkodók adminisztratív terhei, és ezzel az európai termelők további versenyhátrányba kerüljenek az Európán kívüli országokból származó importtal szemben. Éppen ezért, ebben a formában az Európai Bizottság javaslatát sok képviselő elutasította például csehek, hollandok, franciák, németek, finnek, magyarok.
Ennek az akciónak köszönhető - derült ki a magyar néppárti delegáció nyilatkozatából -,
hogy az Európai Parlamentben megszavazott kompromisszum, például Magyarország vonatkozásában mentesíti az országot a felesleges bürokrácia alól, mindössze a megfelelő magyar szabályozás kismértékű kiigazítását teszi szükségessé.
A képviselők kijelentik: érthetetlen Hegyi Gyula azon érvelése is, miszerint az irányelv elfogadása esetén Magyarország újabb uniós pénzekhez jutna. A Bizottság előterjesztése szerint az eredeti javaslat költségvetési szempontból semleges, azaz nem tartalmaz semmilyen többletforrást, amit a tagállamok rendelkezésére bocsátanának.