Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol a pénz?

Az EU-s pénzeket egy szervezettnek tűnő, felülről irányított, központilag vezényelt rendszerben ellopják - jelentette ki Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-10-10 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:00.768930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter

Bajnai Gordon mai sajtótájékoztatóján az önkormányzatok kiváló lehetőségeiről beszélt. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: az önkormányzatok meglehetősen nehéz - sok esetben csődközeli - helyzetben vannak, mert a kormány "gatyára vetkőztette" őket. Számos önkormányzatban már az is elemi nehézséget okoz, hogy a meglévő intézményrendszert fenntartsák, az eddig nyújtott szolgáltatást továbbra is biztosítani tudják, és nagyon sok önkormányzat néz szembe intézménybezárási problémával - tette hozzá. Az önkormányzatoknak saját forrást kellene mobilizálni az EU-s pénzek lehívása érdekében. Elnézve az önkormányzatok jelenlegi hitelállományát, komoly nehézségekbe ütközne újabb hitelek felvétele - hangsúlyozta a politikus.

Bajnai Gordon elfelejtette megemlíteni azt is, hogy amikor fejlesztési forrásokról döntenek, akkor az önkormányzatok és a választott önkormányzati tisztségviselők véleményét nem kéri ki a kormány - húzta alá a Fidesz szóvivője. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet: ma a regionális fejlesztési tanácsokban - amelyek a források elosztásakor döntési pozícióban vannak - a vezető szerepet nem a polgárok által megválasztott önkormányzati tisztségviselők, hanem politikai pártkomisszárok látják el.

Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján kitért a gazdasági minisztérium telefonbotrányára is. Ennek kapcsán a politikus emlékeztetett a tavaly augusztus 20-án történt tragédiára, amikor dacára minden ombudsmani jelentésnek, ténynek, és egyértelmű politikai felelősnek, egy meteorológusban találta meg a kormány a felelőst. Most egy főügyeletes a hibás. A képviselő hangsúlyozta: nem igazán életszerű, hogy az államtitkár határozott tiltása ellenére a főügyeletes rendőr ezredesnek adja ki magát a rendőrséggel való telefonbeszélgetésben. Szijjártó Péter leszögezte: van politikai felelős azért, mert egyes emberek, egyes állami intézményekben, minisztériumokban úgy gondolják, nekik mindent szabad. Talán azért, mert főnökeiktől is ezt látják - jegyezte meg a politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 383, 'source_type': 'media', 'source_id': 1233, 'target_type': 'article', 'target_id': 74689, 'relation_type': 'describes'}