Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Örményországban negyedszer lesz szabad választás

Február 19-én elnökválasztást tartanak Örményországban, negyedik alkalommal a szovjetrendszer összeomlása óta. A Kaukázus délnyugati részén elterülő, 29 743 négyzetkilométer területű hegyi állam délen Iránnal, nyugaton Törökországgal, Északon Grúziával, keleten Azerbajdzsánnal határos. Népessége 3 millió 802 ezer fő. Az itt élők 94 százaléka örmény, 2 százaléka azeri, 2 százaléka kurd, 1 százaléka pedig orosz nemzetiségű.


Dátum: 2003-02-18 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:49.359985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hívők 94 százaléka az örmény katolikus egyház követője, 4 százaléka muzulmán, 1 százaléka pedig orosz ortodox vallású. Az ország fővárosa az 1,25 millió lakosú Jereván, a hivatalos nyelv az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó örmény. Gazdaság: Örményország bővelkedik ásványkincsekben - főleg színesfémekben -, gazdaságában meghatározó ágazat a fémfeldolgozás. Az országban ősidők óta termesztenek szőlőt, gyapotot és dohányt. Világhírű az örmény bor és konyak. A Szovjetunió széthullását követően a gazdasági talpra állás első jelei 1994-től mutatkoztak, miután 1993. novemberben bevezették a saját pénzt, a dramot (1 dram=100 luma), illetve 1994 májusában megszületett az örmény-azeri tűzszünet. 1994 novemberében Jerevánban közzétették a gazdaság megújításának tervét, 1996 márciusában pedig a kétéves privatizációs programot. 1997-ben a privatizáció eredményeként a magánszektor termelte már a GDP 55 százalékát. Az elképzelések ugyanakkor nem minden területen vezettek eredményre. A hatalmas külső adósságteher enyhítésére meredeken emelték az árakat (villany, telefon stb.), s az új évezred elején megtorpant a külföldi (elsősorban az orosz, a brit és az ír) tőke beáramlása. A GDP növekedése 2000-ben 6 százalékos volt, az egy főre eső GDP 3350 amerikai dollár (2001), a munkanélküliségi ráta 10 százalék körül mozog (2001), az inflációs ráta 3,1 százalékos volt 2001-ben.

Történelem: Örményország a földkerekség egyik legősibb állama, lakói már háromezer éve élnek az állandó hódításoknak kitett Kaukázus-vidéken. 1693-ban a nyugati örmény területeket Törökország, a keletieket pedig a perzsa birodalom kebelezte be. Ez utóbbi részét az 1828-as orosz-perzsa szerződésben a Kaukázusra szemet vető cári impérium ragadta el. A történelem viharai, így a törökök 1915-ös, hihetetlenül kegyetlen anatóliai vérengzése a világ különböző tájaira sodorták a kis kaukázusi nép képviselőit, - az örmény diaszpóra mértéke a zsidóságéhoz hasonlítható.

Az önálló államiság 1918-1920-as rövid időszakát leszámítva Örményország 1828-tól 1991-ig az Orosz Birodalom, illetve a Szovjetunió része volt. 1921-ben a szovjet vezetés a túlnyomórészt örmények lakta Karabahot Azerbajdzsán részévé tette. E súlyos nemzeti sérelem 1988 februárjában felszínre tört. A Karabah visszacsatolását követelő milliós tüntetések véres polgárháborúba, majd Örményország és Azerbajdzsán 1994-ig tartó, hadüzenet nélküli háborújába torkollottak, amelynek több mint 20 ezer halottja, több százezer menekültje volt. Nemzetközi diplomáciai erőfeszítések nyomán a harcok elcsitultak, de Karabah ügye ma sem megoldott: nemzetközi elismertség híján, Azerbajdzsánba ékelten bármikor újabb harcok kiváltója lehet a két népcsoport és ország között.

A szovjet korszak végén Örményországban ismét létrejött a többpártrendszer. Az 1990. májusi szovjet törvényhozási választásokon a mandátumok 35 százalékával az Örmény Nemzeti Mozgalomé lett a legerősebb parlamenti csoport, s a többi, nem kommunista frakció támogatásával már ez adta a házelnököt és a miniszterelnököt Levon Ter-Petroszján, illetve Vazgen Manukján személyében. 1990. augusztus 23-án a képviselők nyilatkozatot fogadtak el Örményország szuverenitásáról, Örmény Köztársaságra változtatva országuk hivatalos elnevezését. Az 1991. augusztusi moszkvai puccsot követő 1991. szeptember 21-i népszavazáson az örmények a Szovjetunióból való kiválásra voksoltak, s 23-án a parlament egyhangúan kikiáltotta a függetlenséget. Az 1991. október 16-i elnökválasztáson a szavazatok több mint 80 százalékával elsöprő győzelmet aratott az író-filozófus Levon Ter-Petroszján. Öt év múlva, 1996 szeptemberében Ter-Petroszján megismételte diadalát, megelőzve az akkor már az ellenzéki Nemzeti Demokratikus Unió jelöltjeként induló korábbi kormányfőt, Vazgen Manukjánt.

A posztszovjet éra első szabad parlamenti választásán, 1995 júliusában a Köztársasági Blokk győzött, élén az addig is kormányzó Örmény Nemzeti Mozgalommal. A párhuzamosan megtartott népszavazáson a többség jóváhagyta az új alkotmányt, mely kiterjedt hatalmi jogkörrel ruházta fel az államfőt. Négy év múlva, 1999 májusában fordult a kocka: az Örményországi Köztársasági Párt és az Örményországi Néppárt koalíciója, az Egység Blokk kerekedett felül, 55 helyet szerezve a 190-ről 131 fősre csökkentett Nemzetgyűlésben. 1999 júniusában a Köztársasági Párt vezetője, Vazgen Szárkiszján lett a kormányfő, a Néppárt vezetője, Karen Demircsján pedig a házelnök.

1999. október 27-én Jerevánban öt, szélsőségesen nacionalista fegyveres berontott a parlament üléstermébe, s megölt nyolc embert, köztük a miniszterelnököt és a házelnököt. Tettüket a politikai elit korruptságával indokolták, egyes feltételezések szerint viszont azt éppen az Örményország és Azerbajdzsán között megindult közeledés motiválta. 1999 novemberében Armen Hacsatrjánt, a Néppárt jelöltjét választották meg házelnökké, míg a miniszterelnök a meggyilkolt politikus fivére, Aram Szarkiszján lett. (Őt 2000 májusában Andranik Margarján, a Köztársasági Párt vezetője váltotta fel.) A kedélyek azóta sem csillapultak, napirenden vannak a viták-villongások. Hacsatrján házelnök 2000-ben hónapokig "lebegtette" lemondását, a Néppárt 2001 szeptemberében kilépett az Egység Blokkból, nagyarányú kormányváltozásokra is sor került, miközben több, politikai színezetű merényletet hajtottak végre az országban. Mindemellett tüntetéseken sokan követelik az államfő, Robert Kocsarján lemondását, mert őt tartják felelősnek a rossz gazdasági-belpolitikai helyzetért. Kocsarján, az önállóságát kikiáltó Karabah korábbi vezetője, majd 1997 márciusa óta Örményország miniszterelnöke az 1998. márciusi választáson lett elnök, miután Ter-Petroszján, (akit ellenfelei a karabahi örmény érdekek feladásával vádoltak meg), 1998. február 3-án lemondott. A mostani elnökválasztáson Kocsarján ismét jelölteti magát. Ellenfele lesz többek között Sztepan Demircsján, az Örmény Néppárt elnöke (az 1999-ben meggyilkolt Karen Demircsján fia), Parvir Ajrikján, a Szövetség a Nemzeti Önrendelkezésért vezetője (aki ellenzékiként vált ismertté a volt Szovjetunió idején), valamint Aram Karapetján politológus, egy kutatóközpont elnöke

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek