Több-biztosítós rendszer = egészségromlás
Dátum: 2007-10-11 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:10.113203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eddigi költségek mellett a profitot is kivonják majd a nyereségérdekelt biztosítási rendszerben szereplő társaságok az egészségügyből - jelentette ki Bogár László. A közgazdász szerint a több-biztosítós rendszer megvalósulásával az utolsó nemzeti közvagyon kerül ki a társadalom kezéből.
A közgazdász a Lánchíd Rádióban elmondta: a több-biztosítóval megszűnik az OEP betegek számára is kedvező monopol-helyzete. A szakember szerint a legújabb kori történelem legsúlyosabb hibája lesz, ha a társadalom némán tűri, hogy az utolsó nemzeti közvagyont is kivegyék a kezéből. Bogár László hangsúlyozta: már elemzők is megerősítették, hogy a nyereségérdekelt biztosítási modell bevezetésével egy évtizeden belül jelentősen romlik a magyarok egészségi állapota.