Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása

Gyurcsány Ferenc beismerő vallomást tett. Egy lapinterjúban elismerte, hogy már tavasszal tudott a Zuschlag-ügyről - írja közleményében Szijjártó Péter.


Dátum: 2007-10-11 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:17.263232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a tény sok mindent bizonyít és megmagyaráz. Ezzel teljesen világossá vált ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc a legkevésbé sem gondolja komolyan a "közélet kifehérítését" célzó törvénycsomagját, hiszen azt kezdeményezhette volna már tavasszal is. Gyurcsány Ferenc lelepleződött: abban reménykedett, hogy az őszödi beszédhez hasonlóan ezt a botrányt is sikerül titokban tartani - hangsúlyozza a közlemény.

Mai nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű, hogy kizárólag azért lépett elő figyelemelterelő "közjogi javaslataival", mert mostanra fogyott el körülötte a levegő; végzetesen meggyengült pártjában, frakciójában és a kormányban is - szögezi le a Fidesz szóvivője.

Kapcsolódó elemek