Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Műfűvel borított iskolaudvart adtak át a II. kerületben

Átadták a II. kerületi Törökvész úti Általános Iskola műfűvel borított udvarát csütörtökön Budapesten - közölte Láng Zsolt (Fidesz), a kerület polgármestere az MTI-vel.


Dátum: 2007-10-11 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:25.440542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a II. kerületi önkormányzat 45 millió forintból valósítja meg három, fenntartásában lévő általános iskola udvarának műfűvel való borítását. A műfüves focipálya program első fázisában a Törökvész úti Általános Iskola kapott új műfüves udvart, de napokon belül átadják a Csik Ferenc és Klebelsberg Kuno iskolák udvarát is.

A pályákra az egy éve forgalomba került, úgynevezett harmadik generációs - granulátummal feltöltött - műfű került. Az iskolák igényének megfelelően többféle sportág használatára alkalmasak a pályák: kispályás foci, kézilabda, röplabda és kosárlabda. A pályák rendeltetésszerű használat mellett 15 évig változatlan minőségűek maradnak, csak minimális karbantartást igényelnek - áll a közleményben.

Kapcsolódó elemek