Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkerülhetőek a szegedi a megszorító intézkedések

A Fidesz szegedi frakciójának költségvetés-módosító csomagjával elérhető, hogy a szocialista vezetésű csongrádi megyeszékhely ez évre tervezett 5,7 milliárd forintos működési hiánya 3,1 milliárdra csökkenjen - jelentette ki Dobó László frakcióvezető egy keddi szegedi sajtótájékoztatón, reagálva Botka László (MSZP) polgármester korábbi nyilatkozatára, melyben azt állította, hogy válsághelyzetben van Szeged, ezért megszorító intézkedéseket kell tenni.


Dátum: 2003-02-18 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:50.536692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobó László a racionális gazdálkodás szükségességét hangsúlyozva elmondta, hogy a hitelállomány kezelésére 112 módosító javaslatot nyújt be a közgyűlésnek a frakció. Ismertetése szerint a javaslatok között szerepel, hogy a még el nem fogadott ez évi költségvetési előirányzatot csökkenteni kell mintegy 2,5 milliárd forint értékben. - Nem kell az intézményeket bántani, mert azok már így is alapjáraton kénytelenek működni - szögezte le a politikus.

Elmondta továbbá, hogy átcsoportosításokat javasolnak olyan területekre - például útalap, egészségügyi fejlesztések, intervenciós alap -, ahol több pénzre van szükség. - Fontosnak tartjuk, hogy hajtsák végre a közgyűlés tavaly nyári határozatát, miszerint ingatlanfedezettel váltsa ki a város a pénzintézeteknél lévő mintegy 3,3 milliárd forintnyi, készpénzből, értékpapírból és részvénycsomagból álló kölcsönfedezetet, s ezzel likvid tőkéhez jut az önkormányzat - fejtette ki a frakcióvezető.

A politikus úgy fogalmazott: a polgármester valótlanságot állított, amikor arról nyilatkozott, hogy nem lehet kezelni a hitelállományt, s csak az intézmények és a polgármesteri hivatal kötelező feladatain lehet spórolni.

Míg a jelenlegi vezetés a megoldást az intézményi és a hivatali költségvetés egy részének zárolásában látja - amit el is rendelt május végéig - addig a Fidesz-frakció azt állítja, hogy ez az intézkedés mindössze 60-70 millió forint megtakarítást jelent az önkormányzatnak - hangzott el.

Dobó László hangsúlyozta, hogy értelmetlen és alkotmánysértő intézkedésekre készülnek a "szocialisták". - Jól látható, hogy a mostani hangulatkeltésnek nincs más célja, mint az intézményrendszer kurtításának, az iskolabezárásoknak az előkészítése és megmagyarázása - közölte a frakcióvezető.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek