Szolnokot választotta a Stadler!
Szolnok mellett döntött a Stadler Rail vezetősége - jelentette be tegnap a Miniszterelnöki Hivatalban Peter Spuhler, a svájci vonatgyártó óriás igazgatója. A kedvező döntésnek köszönhetően Szolnokon a gyár felépülése után közel háromezer munkahely jöhet létre.
Dátum: 2007-10-11 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:31.194794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban az országos sajtó kész tényként kezelte, hogy Székesfehérvár lesz a befutó a két város vonatgyárért folytatott küzdelmében, a svájci cég végül mégis Szolnokot választotta.
- Hatalmas siker ez Szolnoknak, hiszen lényegében vesztett állásból sikerült magunk mellé állítani a Stadlert - mondta a fidesz.hu-nak Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. Köszönet illet mindenkit, aki ebben részt vett. Az összefogás érdekében tett első nagy erőfeszítésünk sikert hozott, hiszen ezért a beruházásért sok segítséget kaptunk a Járműjavító hegesztőitől, akik felhívták figyelmünket: van még esély. A munkaügyi központ szolnoki kirendeltsége bebizonyította: van alkalmas munkaerő a környéken. Hála a Gépiparinak, amely első szóra vállalta, hogy villámgyorsan speciális képzést nyújt az alumínium kocsiszekrényt összerakó hegesztőknek. S még hosszasan sorolhatnám, mennyien álltak mellénk a vonatgyárért folytatott harcunkban.
- Mennyi munkahelyet teremt a városnak az új üzem?
- A gyár két lépcsőben épül majd meg, összesen négyszáz alkalmazott dolgozik majd ott. Ennél lényegesen nagyobb, mintegy 2000-2500 fős az a foglalkoztatás, mely a beszállító kis- és középvállalkozásoknál jön majd létre. Azaz, a teljes beruházás elkészülte után összesen közel háromezer család megélhetését teremti meg a Stadler.
- Miben volt jobb Szolnok Székesfehérvárnál? Ez a küzdelem már eldőlni látszott.
- Ha nem hittem volna a kezdetektől a sikerünkben, akkor bele sem vágtam volna a tárgyalássorozatba. Szolnok hatalmas vasutas hagyományokkal rendelkező város, sok a képzett szakember. A lehetőségeink és az adottságaink jók, ezt kellett kellően felerősíteni.
- Mit jelenthet Szolnoknak a jövőben ez a beruházás?
- Nagyon sokat. S most nem csupán a befolyó százmilliós nagyságrendű iparűzési adóra, a megerősödő vállalkozásokra, a létrejövő munkahelyek ezreire gondolok. Gazdagabbak lettünk ugyanis azzal a fogalommal, amit összefogásnak hívnak. Amikor átvettük tavaly a város vezetését, összefogást szerettünk volna Szolnokon, mert láttuk, hogy a széthúzás csak gyengeséget szül, az összefogás pedig erősít bennünket. Igazunk lett, és az élet visszaigazolta, hogy Szolnok jó úton indult el. Most már nagyobb reménységgel nézhetünk a holnapra, mert ha a munkát, a közös erőfeszítéseket folytatni tudjuk, akkor biztos alapja lesz a város fejlődésének. Nem kell többé csak hitelekben gondolkodnunk, nem kell félnünk a város eladósodásától, mert gazdaságilag erős város leszünk, amely bármely magyar várossal felveheti a versenyt.