Miért jó, ha a polgármester képviselő?
Dátum: 2007-10-12 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:41.009517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferencnek, minden más miniszterelnökhöz képest, abból van elege, hogy a polgármesterek zsarolni tudják. De ezen a helyzeten javaslata semmit nem változtat. Ha a parlamentből kitiltja a polgármestereket, akkor az ambíciózusak az MSZP szervezeteibe férkőznek majd be. A megyei elnökké váló helyi polgármesternek óriási befolyása lehet a parlamentben ülő, megyéjéhez tartozó képviselőkre.
Gyurcsány keresztül akarta vinni, hogy a párt országos vezetői dönthessenek a helyi képviselőjelöltekről, de ez megbukott a párt belső ellenállásán. Azaz az MSZP tagok és politikusok őrzik az autonómiájukat és ezzel befolyásukat. Ha nem országgyűlési képviselőként, akkor máshogy.