Gyurcsány politikai felelőssége nem kérdés
Takács Albert csütörtökön este a Közgázon tartott Tárcatükör rendezvényen Répássy Róberttel beszélgetett, többek között a melegházasságról, a rendőrség arculatáról és a Zuschlag-ügyről is.
Dátum: 2007-10-12 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=100998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:46.316643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "gyűlöletbeszédről", és az azt érintő tervezett törvénymódosításokról szólva Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a véleményszabadság és az emberi méltósághoz való két alapjog ütközésekor utóbbi megelőzi az előbbit. Utalt arra, hogy az emberi méltóság elsőbbségét már az Alkotmánybíróság több határozata is alátámasztotta. Személyes véleményének hangot adva úgy fogalmazott: "az alkotmányos jogok ütközését az alkotmány szintjén kellene feloldani".
A fideszes honatya a fórumon egyebek mellett arról beszélt, hogy az ellenzék és a kormány a látszat ellenére igenis együttműködik egymással, ám ez a nyilvánosság számára azért nem jelenik meg, mert "a médiát az érdekli, ahol ütközés van", így "elsősorban a konfliktusok jönnek át".
Répássy Róbert - ismételten hangsúlyozva, hogy saját véleményéről van szó - a melegházasságról szólva úgy fogalmazott: a házasságot a férfi-nő kapcsolatának fenntartott intézménynek látja, így szerinte az nem terjedhet ki az egyneműek viszonyára. A képviselő szerint ugyanilyen "tabu" az örökbefogadás, amelyet, mint mondta, "nem a meleg pároknak találtak ki".
Répássy Róbert arra a kérdésre, ha a miniszterelnök már tavasszal tudott a Zuschlag-ügyről, akkor nem lett volna-e kötelessége feljelentést tenni, azt mondta: Gyurcsány Ferencnek akkori miniszterként ebben az ügyben politikai felelőssége van.