Földeladási tilalom kellene
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) földeladási tilalmat léptetne életbe az állami földekre, mivel még nem történt meg Magyarországon a birtokrendezés.
Dátum: 2007-10-12 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:47.472332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára beszélt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Közölte: a földeladási moratóriumra azért volna szükség, mert sokan spekulatív szándékkal kívánják megvásárolni az állami földeket anélkül, hogy a vevők valóban földműveléssel, mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoznának. Obreczán Ferenc szerint meg kellene változtatni a földöröklés szabályait is annak érdekében, hogy a jelenlegi birtokméreteket már tovább ne lehessen aprózni. Emellett a földbérleti szerződések időtartamának minimumát és maximumát is meg kellene határozni annak érdekében, hogy biztonságosan lehessen gazdálkodni a bérelt földeken, mert mint mondta, nem életszerű 30-50, esetleg 90 évre bérbe adni a földeket. A Magosznál úgy vélik, hogy az állattartó telepeknél maximum 15 évre, míg az ültetvények esetében 8-12 évben kellene maximálni a bérbeadás lehetőségét. Utalt arra is, hogy a Magosz továbbra sem támogatja a gazdasági társaságok földhöz jutási lehetőségének megteremtését.
Obreczán Ferenc beszélt arról is, hogy az utóbbi napokban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében elterjedt az a hír, illetve vélelmezhetően a gabonakereskedők terjesztették el, hogy Ukrajnából 1,5 millió tonna kukorica érkezik Magyarországra. Ezért Kelet-Magyarországon jelentős mértékben estek a kukoricaárak, az előző napokhoz mérten mintegy 40 százalékkal. A Magosznál cáfolták, hogy Ukrajnából jelentősebb mennyiségű gabonaimportra lehetne számítani. Obreczán Ferenc megjegyezte, ennek utána is nézett az agrár-érdekképviselet.